Juncker ezúttal túl messzire ment

Nem tud mit kezdeni Orbán Viktorral az Európai Bizottság elnöke – véli Kiszelly Zoltán politológus.

Katona Mariann
2015. 05. 26. 4:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feszült, és egyes politikusokkal nem tud mit kezdeni Juncker, ezért viselkedik néha igen meglepően – így vélekedett lapunk megkeresésére Kiszelly Zoltán. Ismeretes, az Európai Bizottság elnöke a napokban a rigai csúcstalálkozón a kamerák kereszttüzében diktátornak nevezte Orbán Viktort, majd kézfogás közben enyhén arcon ütötte. A politológus szerint a magyar kormányfő a lehető legjobban kezelte a helyzetet, amikor tréfának tekintette, és arra is figyelt, hogy ne alázza meg Junckert a sajtó nyilvánossága előtt. Kiszelly Zoltán emlékeztetett, a bizottság elnöke Alexisz Ciprasszal is viccelődött, amikor a saját nyakkendőjét ajánlotta fel a görög miniszterelnöknek. A politológus szerint Juncker így próbálja oldani feszültségét, amikor olyan politikusokkal találkozik, akikkel nem ért egyet. Ugyanakkor – tette hozzá Kiszelly – ez a viselkedés a visszájára fordulhat, hiszen többen emiatt Juncker esetleges alkoholproblémájáról beszélnek.

Az RTL Klub Híradója által megkérdezett protokollszakértő szerint túl messzire ment a bizottság elnöke. Görög Ibolya a csatornának úgy fogalmazott, Juncker „abszolút hibázott”. Kifejtette azt is, hogy nem lenne a luxemburgi politikus protokollfőnöke, hiszen neki látszólag „belső indíttatása van ezekre a közvetlennek gondolt gesztusokra”.

Nem a mostani volt az első eset, amikor az Európai Bizottság elnöke kamerák előtt különösen viselkedett a magyar miniszterelnökkel. Még januárban Brüsszelben egy közös sajtótájékoztató után kezet fogtak, majd Juncker szinte kirángatta Orbánt a teremből. A bizottság elnöke több magas rangú politikust hozott már megalázó helyzetbe. Ezek egyike volt, amikor áprilisban atyáskodón megpaskolta a spanyol klímaügyi biztost. Werner Faymann osztrák szövetségi kancellárt pedig még 2013 júniusában az Európai Tanácsban hozta kínos helyzetbe, amikor hátulról néhány félbehajtott papírlappal fejbe verte, miközben az épp a sajtónak nyilatkozott. 2004-ben Juncker még luxemburgi miniszterelnökként úgy üdvözölte Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, hogy egyszerűen megpaskolta a fejét.

A bizottság elnökének mostani cselekedetét az ellenzéki pártok is elítélték. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán „tahóságnak” nevezte a történteket. Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője szerint Juncker humorosnak szánta tettét, de „tapló” volt. A Civil Összefogás Fórum azt közölte, hogy a „Szanyi Tibor-féle bohócfutamokból van épp elég, nem szeretnénk, ha az uniós vezetők közt is ez a magatartás válna uralkodóvá”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.