Kidobták az MSZP-ből, mert lepaktált a Jobbikkal

Az MSZP kizárta soraiból Lévai Józsefet, a párt tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik ajánlatát az alpolgármesteri posztra.

2015. 05. 07. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP Országos Központja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tapolcai politikus döntését tudomásul vették, ugyanakkor úgy határoztak, hogy Lévai Józsefet kizárják a pártból. Egyúttal felszólították, hogy önkormányzati listás mandátumát adja vissza, „mert az MSZP számára a szélsőjobboldali párttal való bármilyen együttműködés elfogadhatatlan”.

Megerősítette az MTI-nek Lévai József alpolgármesteri jelölését Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere. Azt mondta, a város és a közvélemény érdekeit figyelembe véve döntött úgy, hogy Rig Lajos megüresedett alpolgármesteri helyére nem egy embert jelöl, hanem két alpolgármestere lesz a városnak: egy a Jobbikból, egy pedig az ellenzék soraiból.

Jobbikos alpolgármesternek Kozma Henrik Alajost, a párt önkormányzati képviselőjét javasolta, az ellenzékiek közül pedig az MSZP tapolcai elnökét. Elmondta, Lévai Józseffel a Jobbik tagsága előtt folytattak egyeztetéseket, majd a szocialista politikus időt kért a felkérés megfontolására, és csütörtökön jelezte neki, hogy elfogadja az alpolgármesteri posztot.

Az MTI csütörtök este telefonon érte el Lévai Józsefet, aki az alpolgármesteri jelölés tényét és annak elfogadását megerősítette, az MSZP-ből való kizárásáról azonban nem kívánt nyilatkozni.

Tapolca korábbi jobbikos alpolgármestere, Rig Lajos Veszprém megye 3-as választókerületében az április 12-én rendezett időközi választáson nyert el országgyűlési mandátumot, ezért lemondott önkormányzati tisztségeiről.

Az új alpolgármestereket pénteken választja meg a Veszprém megyei város képviselő-testülete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.