NATO-közgyűlés: Oroszország is téma volt a Parlamentben

A NATO déli térséggel kapcsolatos stratégiájáról vitáznak a képviselők Budapesten.

2015. 05. 16. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizottság ülésének elején a szakértők - akik nem járultak hozzá nevük és tisztségük közzétételéhez - főként arról beszéltek, hogy a NATO-tagállamoktól délre fekvő térségben az elmúlt években több konfliktus alakult ki, humanitárius válsággal kell szembenéznie a tagországoknak, és a szélsőségek megerősödését is kezelniük kell. A szövetség nagyon komoly stratégiai előnyökkel rendelkezik, így beavatkozása döntő jelentőségű lehet, ugyanakkor az alapvető cél a konfliktus-megelőzés elrettentés révén – hangsúlyozta egy szakértő. Hozzátette: a NATO képes megvédeni a szövetség tagjait és partnereit.



Emlékeztetett: a NATO tavalyi walesi csúcstalálkozóján a szövetség tagjai úgy döntöttek, hogy az Oroszország által képviselt fenyegetésre és a déli irányból érkező kihívásokra válaszolni kell, a NATO-nak olyan lépéseket kell tennie, amelyekkel ellensúlyozhatja ezeket a fenyegetéseket. Arról is beszélt, nagyon fontos a gyors fellépés, hiszen ez ad módot arra, hogy a háborútól eltérő lehetőségei is legyenek a szövetségnek egy válságot illetően. A megfelelő készültség teszi lehetővé a gyors fellépést, de ennek ára van, ezért szükséges a tagállamok anyagi hozzájárulása - magyarázta. Megjegyezte: fontosak a megfelelő erőforrások a gyors válaszadáshoz.

Egy másik előadó kifejtette: a walesi csúcstalálkozó után meghatározott két fő kihívás - Oroszország és a déli térség - nagyon eltérő, más megközelítést igényel, de mindkettőnek ugyanakkora figyelmet kell szentelni. Úgy vélte, a két helyzet megegyezik abban, hogy mindkettő hatalmas problémát jelent, és az egész szövetségnek, minden tagállamnak foglalkoznia kell velük, nem csak egy országcsoportnak. A felszólaló a déli régiót illetően elmondta: nagyon összetett, több évtizedes kihívásról van szó, ezért elképzelhető, hogy itt kevésbé ortodox megoldásokra lehet szükség, mert annyira egyedülálló a helyzet, amilyennel még nem volt dolga a szövetségnek.



A térségben a társadalmi és gazdasági elmaradottság okozta problémák meghaladják a kormányok képességeit, emellett a terrorizmus és a szélsőségek jelenléte állandó fenyegetést jelent, folyamatosan aláássa a rendszert - mutatott rá. Közölte: a NATO tagállamainak támogatniuk kell a régió országait például humanitárius missziókkal. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a biztonsági környezet romlása a kockázatot könnyen fenyegetéssé változtathatja - hangoztatta a szakértő.

A NATO parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszaka keretében szombaton a védelmi és biztonsági bizottság mellett a testület gazdasági és biztonsági, valamint a tudományos és technológiai bizottsága is tanácskozást tart az Országházban. Az ülésszak vasárnap a civil és biztonsági, továbbá a politikai bizottság tanácskozásával folytatódik, majd hétfőn plenáris üléssel zárul.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.