A bevándorlók a határt, az ellenzék Orbánt ostromolja

A menekülttáborok túlzsúfoltak és naponta több százan lépik át illegálisan a határt.

MNO
2015. 06. 30. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg azokat a biztonságos migrációs tranzitországokat, ahonnan a Magyarországra érkezők nem igényelhetnének politikai menedékjogot. A javaslatra a kormánypárti képviselők mellett a jobbikosok is igennel szavaztak, a szocialisták tartózkodtak, a többi baloldali párt nemmel voksolt.

A migrációs probléma azonban tovább folytatódik, a menekülttáborok túlzsúfoltak, amint azt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, jelenleg a kapacitás 200 százalékán működnek a bevándorlókat befogadó magyarországi intézmények. Folyamatosan bővíteni szükséges a férőhelyeket sátrakkal, konténerekkel vagy akár egy sportcsarnokkal.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke menekültügyi konzultációs fórum felállítását javasolta a parlamenti pártok vezetőiből és szakértőiből. A hétfői, debreceni eseményekre reagálva elmondta, az egyértelműen a kabinet hibája, ugyanis a tábor fél éve kétszáz százalékos kapacitáson működik. Szabó Tímea azt is kérte, hogy EU-s forrásokból újítsák fel és azonnal nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, azokban helyezzék el a menekülteket, hogy a debrecenihez hasonló helyzetek ne fordulhassanak elő. Azt is sürgette, hogy szintén uniós források terhére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azonnal vegyen fel száz új alkalmazottat, akik a menekültügyi eljárások elbírálásában segíthetnek.

Végh Zsuzsanna, a BÁH főigazgatója elmondta a menedékkérelmek múlt heti, 5500-at meghaladó száma előrevetíti, hogy havonta akár 20-25 ezer kérelmezőre számíthat Magyarország az elkövetkező időszakban. Nem változott az a tendencia, hogy sokan elhagyják az országot, ám előtte sokkal hosszabb időt töltenek itt, mint korábban. A menedékkérők 99 százaléka illegálisan lép be Magyarországra. Végh Zsuzsanna ezzel kapcsolatban azt mondta: többségük nem rendelkezik személyazonosító okmányokkal, de az is gyakori, hogy ha vannak irataik, akkor azokat elrejtik, mert úgy vélik, így nehezebb őket visszaküldeni.

Hétfőn újabb 590 határsértőt – köztük 99 gyermeket – tartóztattak fel a rendőrök Csongrád megye déli részén. A szegedi polgármester, Botka László viszont ezzel szemben folyamatosan tagadja, hogy egyáltalán létezik a migrációs probléma. A jobbikos szegedi Tóth Péter szerint viszont mostanra a megyeszékhelyen mindennapos gondokat okoznak a bevándorlók.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint európai együttműködésben, Magyarország részvételével kell megoldani a menekülthelyzetet – erről a párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna beszélt. A független képviselő a keddi törvénymódosításokat bírálva úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz mondhatja, hogy Szerbia biztonságos ország, de attól még nem válik azzá, a kabinet pedig felépítheti a tervezett kerítést, de ettől még nem fogják megállítani a menekültáradatot. A jogszabályi változások csak azt teszik lehetővé, hogy Magyarország egy olyan országba irányítsa vissza a menekülteket, ahol azok nem élveznek megfelelő védelmet.

Már az Európai Unió is elismerte, hogy az illegális bevándorlás miatt egész Európára nehezedő nyomás jelentős része Magyarországot érinti – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az Európai Bizottság támogatja Magyarországot, az ország már nincs egyedül a menekültkérdés tekintetében. Európa mellette áll és együttműködik vele, hogy a szolidaritás szellemében megoldhassák az illegális bevándorlás jelentette nehéz helyzetet – mondta Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztos kedden Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.