A futómű okozta a Gripen balesetét

Kedden délelőtt irányíthatatlanná vált felszállás közben egy Gripen, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania. A pilóta állapota stabil.

MNO
2015. 06. 10. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset leszállás közben történt. Az első információk szerint az együléses, JAS-39 C Gripen futóművével volt probléma. A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írja, hogy a pilóta megfelelő biztosítás mellett 10 óra 52 perckor kényszerleszállást hajtott végre, miközben katapultált. A pilóta megsérült, de eszméleténél van, orvosok vizsgálják, állapota stabil.

A Honvédelmi Minisztérium sajtósa azt az információnkat nem tudta megerősíteni, hogy a géptest összetört volna, cáfolta viszont korábbi értesülésünket, miszerint a gép lezuhant. Orosz Zoltán altábornagy a köztévének adott interjújában viszont elmondta: nem veszítette el a honvédség a lezuhant Gripent, annak műszaki hibája (nem húzódott be az orrfutó) ugyanis szerinte javítható.

Az altábornagy az interjú után sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy a tapasztalt, magas óraszámot repült pilóta észlelte a műszaki hibát, majd az üzemanyag kieresztése után a kényszerleszállás mellett döntött. A landolás során a gép balra kitört, irányíthatatlanná vált, ezért döntött a pilóta a katapultálás mellett.

Egyelőre rendkívül kevés adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy pontosan meg lehessen mondani, mi is történt a leszálláskor – válaszolta telefonos megkeresésünkre Kővári László. A repülési szakértő a Honvédelmi Minisztérium közleményéből arra következtet, hogy inkább műszaki ok állhat a baleset mögött, hiszen már a levegőben jelentkezett probléma, ami miatt meg kellett kezdeni a kényszerleszállást.

Bár a helyi információkat nem erősítette meg hivatalosan senki, ő úgy tudja, a pilóta a kifutópálya mellé „tette le” a Gripent: ebben a helyzetben egyébként Kővári szerint mindenképp ez a helyes megoldás, hiszen a füves területen kevésbé roncsolódik a géptest, mint a betonon. A leszállás helye lényeges lehet, ugyanis a hírek szerint a gép nem tört ripityára a puhább talajon, így a szakértő szerint hamar kinyerhetők majd a gép számítógépéből az adatok. Az persze, hogy ebből mennyit hoznak majd nyilvánosságra, már a magyar és a svéd félen múlik.

Májusban balesetet szenvedett egy magyar Gripen a csehországi Cáslav légibázisán, ahol épp a Lion Effort cseh–magyar–svéd hadgyakorlat zajlott. A kétfős személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően a katapultálás mellett döntött, személyi sérülés nem történt. A baleset pontos okait nem sikerült kideríteni, további vizsgálatok várhatók az ügyben. Tudósítónk a helyszínen tartózkodva exkluzív fotósorozatot készített a vadászgép mentéséről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.