Szigoríthatják a déli határon történő belépést

A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására.

2015. 06. 07. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antal közölte: terveik szerint törvényt alkotnának arról, hogy akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. Példaként említette: lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de eljött onnan, áthaladt például Görögországon, majd megérkezett Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életét.

Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről a frakcióvezető azt mondta: szerinte az becsapás, mert ugyanúgy Magyarországnak kell elbírálnia a politikai menedékjogot, az eljárás végéig pedig a bevándorlók számára hazánknak kell az ellátást, az intézményi hátteret biztosítani.

Rogán Antal azt mondta: a kvótarendszernek semmi értelmét nem látja. Úgy vélte, az sem Magyarország, sem Európa számára nem jelent megoldást. Sőt, a fideszes képviselő szerint a kvótarendszernek az az üzenete, hogy „gyere, mert az EU területén szívesen látnak”.

Mindemellett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: aki olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Európa.

Szombaton a Napi Gazdaság online kiadása írt arról, hogy a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.