Újragondolnák a városligeti terveket

Módosíthatják a 150 milliárdos beruházás építési területeit.

2015. 06. 15. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előterjesztés mellékletéből az is kiderült, hogy a Közlekedési Múzeum eredeti alaprajza alapján a rekonstrukcióhoz szűk a hely, ugyanis egyes elemek, például a kupolához tartozó tornyok a jelenlegi építési területen belül nem helyezhetők el. Ugyanígy szükséges a múzeum összekötése a tervezett mélygarázzsal. A Városliget Zrt. mint tulajdonos kéri az építési felvonulási területek növelését. Szerintük át kell tekinteni az Új Nemzeti Galéria tervpályázatán győztes pályaművekből fakadó módosítási igényeket, s többek között pontosításra szorul a Néprajzi Múzeum építési helye is.

A fővárosi előterjesztést Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes nyújtotta be az illetékes bizottsághoz, egyben jelezte: a módosítás érinteni fogja az állatkerti fejlesztést is. A 25 milliárdos beruházás tervei közül elsőként a létesítményen belüli mesepark valósulhat meg, amelyet követ a legnagyobb, világszínvonalú látványosság, az úgynevezett biodóm.

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója ugyanakkor a szabályzatmódosítási kezdeményezéshez csatolt levelében azt írta, hogy a leendő parkolóhelyek biztosításához szintén változtatások kellenek. Ezek szerint a közhasználatú parkban ezer négyzetméterenként kell majd biztosítani egy autó elhelyezését, és nem feltétlenül az állatkertben, hanem más parkolóházban, parkolóban vagy akár közforgalom céljára átadott magánúton. A jövőben megszűnik majd a parkolás az Állatkerti körúton. A módosítással rögzíthetik, hogy a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál térszín alatti parkolót alakítanak ki, egyben pontosítják a kiemelten értékes, illetve védendő, valamint a kivágható és kivágásra javasolt fák listáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.