A magánszállásadók változásra számíthatnak

Az online pénztárgépekre való átállás célja a piacfehérítés.

MTI
2015. 07. 07. 5:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg mintegy kétszázezer férőhely van a magyarországi magánszálláshelyeken, legtöbbjük a Balaton körül, Siófokon és környékén például 12 ezer ágy. Több, a falusi turizmusban részt vevő magánszemélyt tartanak számon Heves megyében, Borsodban, Baranyában, illetve általában a borvidékek, tavak közelében.

A törvényesen bejegyzett falusi szállásadók száma valamivel több mint 2800, azt azonban nem lehet megbecsülni, hányan végzik a tevékenységet szabálytalanul – mondta a lapnak Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke. Hozzátette, hogy 2009-ben még 7400 magánszállásadót jegyeztek, ám a belföldi turizmus válság miatti visszaesése, illetve az adómentesség eltörlése megtizedelte az ágazatot.

A szakember szerint a piac szereplői jelenleg is átláthatóan működnek: havonta elektronikusan jelenteniük kell az adóhatóságnak forgalmukat, továbbá az önkormányzatok is folyamatosan ellenőrzik az idegenforgalmi adó beszedését a szálláshelyeken megforduló vendégek száma alapján. „Az online pénztárgépre való átállás célja nyilvánvalóan a piacfehérítés. Azonban folyamatosan egyeztetünk az érintett minisztériumokkal, el akarjuk érni a rendelkezés enyhítését, mert indokolatlanul nagy terhet ró erre a kis bevételű turisztikai területre” – mondta Szabó Géza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.