Akupunktúra: nem kérnek diplomát

Egy rendelettervezet szerint a jövőben nem csak orvosok végezhetnének akupunktúrás tevékenységet: oklevéllel és gyakorlattal bárki kérhet engedélyt erre.

Kuslits Szonja
2015. 07. 24. 5:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orvosi diploma nélkül is végezhetnének akupunktúrás tevékenységet Magyarországon a jövőben – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) rendelettervezetéből. Ha a tervezetet elfogadják, engedélyezhető lesz az egészségügyi tevékenység a hagyományos kínai gyógyászat területén szerzett oklevéllel s legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezők számára.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kifogásokkal élt a tervezett változtatás ellen. – Több problémát is felvetettünk a szaktárcánál, amelyek alapján át kellene gondolni a szabályozást – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Éger István, a MOK elnöke. A kezeléshez – szerinte – diagnózis is szükséges, amelyet Magyarországon csak orvosi diplomával rendelkezők állíthatnak fel, és a tervezetből az sem egyértelmű, felügyelik-e majd orvosok az akupunktőrök tevékenységét. Mint mondta, hazánkban gyógyító tevékenységet csak kamarai tagsággal lehet végezni, ezért nem ártana tisztázni azt sem, hogy melyik kamarába léphetnek be az akupunktőrök. – Mivel ők nem orvosok, számukra valószínűleg csak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara marad, de ez sem egyértelmű – tette hozzá Éger. A szakember utalt a magukat doktornak nevezők és más csalók népes táborára is, és úgy véli, a visszaélések elkerülése végett tisztázni kell, konkrétan milyen címet használhatnak majd az engedélyt kapott személyek.

Ezzel szemben Taraczközi István orvos-természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke üdvözli a változást, és lapunknak úgy nyilatkozott: nem kötné orvosi diplomához az akupunktúrás tevékenységet. Mint kifejtette, hazánkban az orvosi végzettséghez nem kötött természetgyógyász ágakban (reflexológia, távol-keleti masszázs, füladdiktológia, kineziológia) már eddig is előfordult, hogy a fület megszúrták, ez nem jelentett problémát. Az elnök szerint fontos tudni, hogy ez egy kifejezetten nehéz szakma, rengeteget kell dolgozni a sikerért. A képzések közül kiemelte a Semmelweis Egyetemenen 2011 óta zajló, a Hejlungcsiang Egyetem ötéves képzését. A hagyományos kínai orvoslást tanító kurzuson orvostanhallgatók és más szakmából érkezők is jelentkezhetnek. Arról, hogy vajon a változás okozhat-e egészségügyi kockázatot a betegeknek, úgy nyilatkozott: nem hígul fel emiatt a szakma. – Mindenhol vannak kóklerek, de nem ez a jellemző – mondta.

Az engedélyezési kérelemnek tartalmaznia kell majd a szakképesítés megnevezését eredeti nyelven és magyarul is, az oklevél adatait, illetve a képzés időtartamát. Az öt évre adható engedély igénylésének díja 168 ezer forint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.