Devizahiteles ügyben döntöttek az alkotmánybírák

Nem kell a forintosítás során ugyanazt az árfolyamkedvezményt kellene biztosítani, mint a végtörlesztés esetében.

MTI
2015. 07. 17. 19:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alkotmánybíróság a hétfőn hozott döntést honlapján tette közzé.

Az indítványozók szerint a devizahiteles törvény egy bizonyos pontja, amely értelmező rendelkezésként az úgynevezett eredeti induló kamat fogalmát határozza meg, utólagos jogalkotói szerződésmódosítást valósít meg.

A panaszosok azt is sérelmezték, hogy a törvény alapján a deviza-, illetve devizaalapú kölcsönszerződések forintosítását piaci árfolyamon hajtották végre, míg 2011-ben a végtörlesztésre a jogalkotó a piacinál jóval kedvezőbb árfolyamon adott lehetőséget.

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottaknak az alkotmányjogi panaszokat. A határozat indokolása szerint a szerződésekbe való állami beavatkozás alkotmányosan nem kizárt, a jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen – a clausula rebus sic stantibus elve alapján – megváltoztathatja. Ez azt jelenti, hogy a körülmények változása miatt erre a jogalkotó is jogosult, azokkal a feltételekkel, amelyek fennállása esetén a bíróság is módosíthatja a korábban kötött szerződést.

Az alkotmánybírák szerint pusztán az „eredeti induló kamat” fogalmából nem következik bármely fennálló, a törvény hatálya alá tartozó szerződés által korábban megállapított induló kamat konkrét mértékének utólagos meghatározása vagy módosítása.

A testület arra is felhívta a figyelmet, hogy a végtörlesztés és a forintosítás eltérései miatt nem lehet homogén, azaz egységes csoportként kezelni a két különböző szabályozás által érintetteket. Ezért az alaptörvényből nem vezethető le az, hogy a forintosítás során ugyanazt az árfolyamkedvezményt kellene biztosítani, mint a végtörlesztés esetében.

A végtörlesztőknek a parlament önkéntes alapon a szerződés megszüntetésére adott lehetőséget, a piacinál jobb árfolyamon való törlesztésre. A forintosítás viszont nem szünteti meg a hitelszerződéseket, mindössze forintalapra helyezi. Ezért nem azonos a két devizahiteles csoport helyzete, és ezért nem követelhet a forintosítással érintett hitelfelvevő a végtörlesztőével azonos árfolyamot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.