Egyre több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább

816 fiatal vett részt az Út a diplomához programban, 11 százalékuk kistelepülésről jelentkezett.

MTI
2015. 07. 04. 7:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár elmondta: tavaly 816 fiatal vett részt az Út a diplomához programban, s külön örömét fejezte ki, hogy 11 százalékuk kistelepülésről jelentkezett. Hozzátette: míg korábban elsősorban a társadalomtudományok, a pedagógia és a zenei szakok iránt érdeklődtek a hátrányos helyzetű fiatalok, ma már jogász-, orvos-, védőnőhallgatók is vannak köztük.

Ismertette: 3 százalék körüli azoknak a hátrányos helyzetűeknek a száma, akik diplomát szereztek, a támogatásukról szóló nemzeti stratégia megalkotása előtt ez 0,2 százalék volt. Langerné Victor Katalin úgy fogalmazott: ezek a lehetőségek mind azt erősítik a fiatalokban, hogy nekik is van lehetőségük, teljesen mindegy, hova születtek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.