El kellett árverezni a lefoglalt dinnyét

Több mint száz tonna igazolatlan eredetű görögdinnyét találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy fővárosi raktárban – közölte az adóhatóság szombaton az MTI-vel.

MTI
2015. 07. 04. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a tompai határátkelőnél ellenőriztek egy Görögországból érkezett gyümölcsszállítmányt, amelynek címzettje egy németországi, átvevője pedig egy magyarországi vállalkozás volt. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a magyar és a német cég ügyvezetője ugyanaz, valamint a magyar vállalkozásnak több millió forint adótartozása van.

Mindezek alapján az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adta lehetőségnek megfelelően a szállítmány már hatósági zárral indult tovább lerakási helyére, a budapesti nagybani piacra. Az ott tartott vizsgálatok során a cég két raktárhelyiségében több mint száz tonna görögdinnyét találtak. A gyümölcsök tulajdonjogát a magyar cég ügyvezetője nem tudta igazolni, ezért a NAV munkatársai lefoglalták a dinnyét. A közlemény szerint mivel a lefoglalt áru gyorsan romló volt, a végrehajtók a helyszínen elárverezték a görögdinnyét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.