Ferenc pápa karitatív céljaira gyűjtenek a templomokban

A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja a péterfillérek gyűjtését országszerte.

MTI
2015. 07. 05. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A péterfillérek gyűjtését minden évben június 29., a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni vasárnap tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban több mint 50 millió forintnyi adomány gyűlt össze.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa így fogalmazott a világ minden katolikusát megmozgató hagyományról: „A péterfillér a legjellegzetesebb kifejeződése annak, hogy minden hívő részt vesz Róma püspökének az egyetemes egyházat pártfogoló jótékony kezdeményezéseiben. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem erős szimbolikus jelentősége is, a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele ” – olvasható a közleményben.

A péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a pápának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt.

A reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században azonban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává lett. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget.

Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.