Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Gőgös Zoltánt

Egy 2008-as ügy miatt fordult bírósághoz a Földművelésügyi Minisztérium.

MNO
2015. 07. 13. 10:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyújtott be vádindítványt pótmagánvádlóként a Fölművelésügyi Minisztérium (FM) a Gőgös Zoltán nevével összefüggésbe hozott Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ügyében – írta a Napi Gazdaság hétfői számában. Az egyesület ugyanis a szocialista képviselő korábbi államtitkárságának idején jutott soron kívül félmilliárd forinthoz. A földművelésügyi tárca keresetében a volt államtitkárt mint elsőrendű vádlottat nevesíti. Az FM azért volt kénytelen vádindítványt megfogalmazni az ügyben, mert korábban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette a nyomozást.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint a „Fidesz-kormány hazugságokkal akarja elterelni a figyelmet, arról, hogy most éppen az állami földvagyon ellopására készül, ezért mindenkit próbálnak besározni, aki ez ellen fellép”. Ezt a szocialista képviselő a Napi Gazdaság hétfői cikkére reagálva közölte az MTI-vel.

„Soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el” – szögezte le közleményében Gőgös Zoltán, megjegyezve: „ezt még a hírt közreadó újság is elismeri, amikor a cikk végén mellékesen megjegyzi, hogy a nyomozó főügyészség az említett ügyben ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást bűncselekmény hiányában lezárta”. A képviselő kiemelte: a minisztériumon, illetve mindenkin, aki ennek ellenkezőjét állítja vagy sugallja, polgári peres úton vesz elégtételt.

Az említett vagyonzárolással kapcsolatban Gőgös Zoltán azt írta: vagyonnyilatkozata „a fideszes vezetőkkel ellentétben” pontos, 2008 után összesen egy gépkocsit vásárolt 1,9 millió forintért.

Magyarázatot vár a Fidesz a szocialista Gőgös Zoltántól, Tóbiás József MSZP-elnöktől és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnöktől a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek 2008-ban kiutalt félmilliárd forintos támogatás ügyében – közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd úgy fogalmazott: Gőgös Zoltán „vastagon érintett egy félmilliárdos hűtlen kezelési botrányban”, a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ugyanis 2008-ban „Gőgös Zoltán akkori államtitkár közreműködésével” szabálytalan eljárásban jutott hozzá 500 millió forinthoz. Ebből az egyesület 41 millió forintot adósságszolgálatra fordított, 200 milliót pedig az ügyészség megállapítása szerint szabálytalanul használt fel, így bebizonyosodott, hogy a minisztériumot kár érte – mondta a Fidesz képviselője, jelezve, hogy a mostani pótmagánvád célja a kárrendezés.

Megjegyezte: 2008-ban az agrártárca jogi főosztálya is figyelmeztetett az ügy eljárásjogi problémáira, de ez nem érdekelte az akkori döntéshozókat. A fideszes képviselő azt is hozzátette, hogy abban az időszakban éppen „a megszorítások igazán kőkemény korszakát élték meg a magyar emberek\", szemben azokkal, akik közel voltak a tűzhöz. Németh Szilárd azt mondta, Gőgös Zoltánnak magyarázatot kell adnia arra, „hogyan tudta elintézni”, hogy ennyi pénzt és ilyen rövid idő, 21 nap alatt soron kívül kiutaljanak. Az egyesület elszámolt-e egyáltalán a pénzzel? – kérdezte.

A kormánypárti politikus szerint Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőnek is tudnia kellett az esetről. Ha pedig tudott róla, miért nem intézkedett? – tette fel a kérdést a DK elnökének. Végül Tóbiás József MSZP-elnököt is megszólította azt firtatva, hogy tudtak-e a történtekről és felelősségre vonják-e Gőgös Zoltánt.

Németh Szilárdot a tájékoztatón kérdezték a rezsicsökkentésről, amelyről szólva megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy „amíg Fidesz-kormány van, addig a rezsicsökkentés politikája folytatódik, addig nem lesz rezsiemelkedés a magyar háztartásoknál”.

A Quaestor-ügyfelek kártalanításával kapcsolatos kérdésre a fideszes képviselő azt mondta: várják az Alkotmánybíróság döntését a 6 millió forint fölötti kártalanítások ügyében, és annak megfelelően minden lépést megtesznek majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.