Kormány: Működjenek együtt a karitatív szervezetek!

Az államtitkárság szerint szükség van az összehangolt és szervezett közös munkára.

MTI
2015. 07. 10. 17:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Karitatív Tanács tagja a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.

Az államtitkárság kiemelte: a szervezetek eddig is jelen voltak a „népvándorlás” által érintett, gócpontoknak nevezhető településeken, de ugyanúgy, mint korábban, a dunai árvíz vagy az ukrajnai segélyszállítmány esetében, most is szükség van az összehangolt és szervezett közös munkára.

Soltész Miklós, a Karitatív Tanács elnöke, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a jövő héten egyeztetést kezd a feladat által érintett szervekkel, így a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel, a MÁV-val, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.