Közegészségügyi szemlét tartottak a szegedi nagyállomáson

Alapvetően mindent rendben találtak a szakemberek.

MTI
2015. 07. 30. 13:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bosnyákovits Tünde közölte, az ellenőrzésre a budapesti Nyugati pályaudvaron kedden észlelt nagyszámú emésztőrendszeri megbetegedés miatt volt szükség, mivel Szegedről naponta 700-800 migráns utazik vonaton a fővárosba.

A szegedi állomás előtti terület – ahol a migránsok ellátását segítő önkéntesek dolgoznak – higiéniai állapota megfelelő. Az önkéntesek faháza és az abban működő hűtőszekrények tiszták, ezeket rendszeresen takarítják, és ennek dokumentálása is előírásszerű – mondta a tisztifőorvos. Hozzátette: azt is megvizsgálják majd, hogy az élelmiszer, amelyet az önkéntesek a menekülteknek biztosítanak, biztos forrásból származik-e és minden előírásnak megfelel-e.

A MÁV munkatársainak tájékoztatása szerint az elmúlt három hétben a Budapestre közlekedő szerelvényeket az általános takarításon kívül fertőtlenítik is. A vasúti kocsikból egy járványügyi szakember mintákat vett, ezek tenyésztési eredménye egy hét múlva várható – mondta Bosnyákovits Tünde. A tisztifőorvos hangsúlyozta, egyértelmű, hogy a fővárosban észlelt hányásos-hasmenéses fertőzés Szegeden nem bukkant fel. A vasúttársaság és az önkéntesek is folyamatos megelőző tevékenységet végeznek.

Szőke-Tóth Ágnes, a migránsokat segítő egyik önkéntes újságíróknak elmondta, hogy az állomáshoz érkező minden csoport után összeszedik a szemetet, és fertőtlenítik a padokat, a kézmosókat, a közterületet. Közölte, emésztőrendszeri megbetegedéssel az állomásra érkezők között nem találkoztak, a menekültek jellemzően kimerültek, a kánikula idején pedig gyakoriak voltak a kiszáradásos, napszúrásos esetek, az érintettek helyben vagy az egyetem sürgősségi osztályain megkapták a megfelelő ellátást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.