Összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait

Így a jövőben gyorsabb és egyszerűbb lesz a közigazgatási ügyintézés.

MTI
2015. 07. 28. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csepreghy Nándort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétfőn bejelentették: az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív programját, a döntés eredményeként 342 milliárd forint jut a közigazgatás fejlesztésére. Elmondása szerint ezt a forrást részben további kormányablakok megnyitására használják: az év végére 278 kormányablak működik majd az országban. Emellett összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait, így a jövőben csak egyszer kell majd valamilyen adat változását jelezni az állam felé, aminek eredményeképpen sokkal gyorsabb lesz az ügyintézés.

Továbbá, miután 2018-ra kiépül a széles sávú internet lefedettség az egész országban, lesznek olyan közszolgáltatások, amelyeket online lehet majd intézni. A cégek ügyintézése is gyorsabb és egyszerűbb lesz.

Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program keretében július elején meghirdetett, mintegy 85 milliárd forintos eszközfejlesztési pályázatra több mint 1600 pályázat érkezett, és már folyik az értékelés.

Az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználásáról a helyettes államtitkár azt mondta: Magyarország a régió azon kevés országa közé tartozik, amelyik maximálisan kihasználja a lehetőségeit. Közlése szerint mostanra már több mint 7700 milliárd forintot használt fel az ország, vagyis az év végéig kevesebb mint 500 milliárd forintot kell kifizetni ahhoz, hogy Magyarország a teljes keretet lehívja. Véleménye szerint ez biztosan teljesülni fog, hiszen a korábbi évek tapasztalata szerint az utolsó negyedévben fizetik ki a számlák felét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.