Szabotőr lenne Polt Péter?

A PM szerint Polt Péter nyilatkozata Kovács Béla ügyében nem más, mint a nyomozás szabotálása.

MTI
2015. 07. 14. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfőbb ügyészt kedd délelőtt hallgatták meg, majd ezt követően magyar újságíróknak elmondta, hogy csak a mentelmi jog felfüggesztését követően lehet gyanúsítottként meghallgatni Kovács Bélát, vagy bármilyen kényszerintézkedést alkalmazni. A vádhatóságnak még sok olyan adatra lenne szüksége, amelyek nélkül nem eldönthető, hogy lehet-e megalapozottan vádat emelni és ítéletet hozni az ügyben, ezeket az információkat viszont csak a mentelmi jog felfüggesztése után tudná megszerezni az ügyészség – közölte. A PM erre reagálva azt írta:

„Az Orbánt hűen szolgáló főügyész azért bénázott az Európai Parlamentben, mert Putyin gazdának nem érdeke, hogy KGBéla megbukjon.”

A párt a közleményt folytatva kijelenti: Kovács Béla képviselői mentelmi jogának felfüggesztése valóban indokolt, a nyomozás folytatását azonban nem egy kémkedéssel vádolt személy kétes őszinteségű vallomásától kellene függővé tenni. A Fidesz, a Jobbik és a DK reakcióit ide kattintva olvashatja.

Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését tavaly kérte a magyar ügyészség az EP-től arra hivatkozva, hogy a politikussal szemben olyan súlyos bűncselekmény miatt folytat eljárást, amelyért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. A Magyar Nemzet tavaly májusban, alig több mint egy héttel az EP-választások előtt pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva írt arról, hogy Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt. Kovács Béla visszautasította a vádakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.