Szijjártó: Hibátlan diplomáciai teljesítmény kell

Az új világrend új külpolitikai gondolkodást követel, a kormány rajta van az ügyön – mondta a miniszter.

MTI
2015. 07. 08. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter elmondta: az új világrend új külpolitikai gondolkodást követel és Magyarország kormánya az elmúlt időszakban minden szükséges intézkedést végrehajtott annak érdekében, hogy ez megjelenjen a magyar külpolitikai stratégiában.

Hozzátette: az új típusú külpolitika sikere, a külgazdasági érdekek érvényesítésének hatékonysága tehát alapvetően attól függ, hogy hibátlanul elvégezzük-e a klasszikus diplomáciai, azon belül pedig a kultúrdiplomáciai feladatainkat. „A kultúrdiplomáciára, a magyar kultúra megmutatására és terjesztésére mint erőforrásra kell tekinteni” – hangsúlyozta, hozzátéve: a magyar kultúra versenyelőny lehet akkor, amikor a nemzetközi térben gazdasági érdekeket akarunk érvényesíteni.

Mint mondta, a magyar külpolitika és külgazdaság sikere az exporton és a beruházásokon múlik, és mindkét esetben alapvető fontosságú a tárgyalópartnerben élő országkép. A jövőben ezért nagy hangsúlyt fektetnek a pozitív országkép megépítésére, amelyben nagy szerepet kap a magyar kulturális és tudományos diplomácia. Véleménye szerint ugyanis nagy hátrányt jelent, ha nem tudjuk hatékonyan és jól megmutatni a magyar kultúrát külföldön.

Az ösztöndíjprogramokkal kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: jelentőségük óriási, jól működnek, és a legjobb hosszú távú befektetést jelentik Magyarország számára. „Minden egyes, Magyarországon magát jól érző, hasznos tudást szerzett ösztöndíjas egy-egy nagykövete lesz Magyarországnak az elkövetkezendő évtizedekben” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: ezért az oktatási csereprogramokra és ösztöndíjprogramokra is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

A külföldi magyar intézményekről szólva kijelentette, hogy a jelenleg működő 23 kulturális intézet jobb és hatékonyabb működésére, a minőség javítására koncentrálnak, és csak utána foglalkoznak majd az intézményrendszer bővítésével. Kitért arra is, hogy a tervek között szerepel egy speciális profilt betöltő kulturális intézet nyitása Teheránban, amely a kétoldalú kapcsolatok újraépítésének lehetőségét is tartogatja.

A hatékonyság növelése érdekében az oktatási és kulturális szakdiplomaták kérdését összekötik az intézmények kérdésével. Az új integrált külügyi rendszer lényege ugyanis, hogy az egy-egy külföldi nagyvárosban található intézmények integráltan működjenek. „Fontos, hogy a Balassi Intézet kulturális intézetei a nagykövetségekkel integráltan, világos koordinációk és instrukciók alapján működjenek” – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.