Egyelőre nem kaptak hivatalos megkeresést a határ menti települések polgármesterei azzal kapcsolatban, hogy közfoglalkoztatottakat kellene átadniuk a szerb–magyar határon készülő kerítés építéséhez. A Magyar Nemzet által megkérdezett településvezetők azt mondták, hogy ha ilyen segítségre van szükség, akkor átgondolják, hogy honnan tudnának közmunkásokat átcsoportosítani. A térségben a közmunkások jellemzően köztisztasági feladatokat látnak el, a falvak zöldterületeit gondozzák, illetve több településen is mezőgazdasági munkákat végeznek. A polgármesterek azt mondták, hogy nehéz lenne pótolni a munkájukat, de a kerítés megépítéséhez szükséges segítséget megadják a kormánynak, ha érkezik ilyen irányú megkeresés.
A határzárnak Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi bejelentése szerint augusztus végéig kellene elkészülnie, lapunk azonban egyelőre nem kapott választ arra, hogy egy hónap alatt ez lehetséges-e. A munkában ugyanis a honvédség kilencszáz embere vesz részt, nekik segíthetnének – igény szerint – a közfoglalkoztatottak. A honvédségi részvétellel kapcsolatban a kormány ismét kommunikációs hibát követett el, Kovács Zoltán kormányszóvivő ugyanis egy hétfői sajtótájékoztatón még 90 ezer emberről beszélt. Le is bontotta, hogy kétszer 30 ezer fő váltott műszakban dolgozik majd, míg további 30 ezres lesz a kiszolgáló személyzet. Még hétfőn este pontosította, hogy valójában 900 emberről van szó, arra hivatkozott, hogy a hazánkba érkező bevándorlók száma járt a fejében, amikor a 90 ezres számot mondta.
A Népszabadság kiszámolta, hogy ennyi emberrel naponta 1000-1500 cölöpöt kellene leverni és több mint öt kilométernyi kerítést felhúzni, hogy egy hónap alatt elkészülhessen a 175 kilométeres szakasz. A lap felvetette ugyanakkor, hogy vajon a büntetés-végrehajtás képes-e a szükséges alapanyagokat biztosítani a lényegesen rövidebb határidőre. Kerestük a kormányszóvivőt, de egyelőre erre sem kaptunk választ.
A baloldalon továbbra is zajlik az ellenkampány. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Európai Bizottság bevándorlásért felelős biztosához fordult levélben, mert szerinte Orbán Viktor tudatosan és szisztematikusan mossa össze a bevándorlókat, a menekülteket és a terroristákat, tudatosan kelt félelmet a magyar társadalomban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!