Vége a Velencei-tó szabadstrandjainak

Az ÁNTSZ záratta be őket. 8 nap van kitenni a táblákat. A vízminőség egyébként kiváló, illetve jó mindenhol. Közben egy strand jelentkezett, hogy ők nyitva tartanak továbbra is.

MTI
2015. 07. 31. 18:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az M1-en a határozat alapján azt mondták: a hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj. A probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó helyek.

A járási hivatal arra kötelezte a standok üzemeltetőit, hogy nyolc napon belül helyezzenek ki a parton fürdést tiltó táblákat és a lépcsőket távolítsák el. Aki nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak, akár egymillió forintos, többször is megismételhető bírságra számíthat.

Dávid Zoltán strandüzemeltető az M1-nek nyilatkozva azt mondta: a tájékoztatást július végén kapták meg, a „strandszezon kellős közepén”. Hozzátette: „békésebb és barátságosabb lett volna”, ha a megfelelő hatóságok időben intézkedtek volna.

Tóth István (Fidesz–KDNP), Gárdony polgármestere arról beszélt: a kormány 15 milliárdos forrást biztosít a településnek, amiből a jövő évtől hozzákezdhetnek a Velencei-tó partszakaszainak felújításához.

A Híradó megkereste a Fejér Megyei Kormányhivatalt, de a hatóság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ha a strandok bezárásáról szóló határozatok jogerőre emelkednek, az érintett partszakaszon nem lehet fürödni. Ha valaki a tiltás ellenére a vízbe megy, az önkormányzat vagy a rendőrség akár harmincezer forintos bírságot is kiszabhat rá – hangzott el.

Az ÁNTSZ június 5-én tájékoztatta az MTI-t a szabadvízi fürdőhelyek vízminőségéről. E szerint a magyarországi 241 kijelölt természetes fürdőhely közül 160 kiváló, 35 jó, 6 pedig tűrhető minősítést kapott, mindössze 4 esett az elmúlt négy év adatai alapján a kifogásolt kategóriába. Az ÁNTSZ honlapján is megtalálható lista szerint a Velencei-tó Agárdnál és Gárdonynál, valamint Velencén a Drótszamár Park és Kemping strandnál kapott jó minősítést. A többi velencei, valamint a velencefürdői strand vízminőségét kiválóra értékelte a hatóság.

Úgy tűnik, mégsem zárt be minden szabadstrand a Velencei tó partján. Mint a velencekorzo.hu-ra kitett közleményben olvasható, „a Velencei-tó Kapuja projekt üzemeltetője az alábbiakban reagál a 2015. július 31-én, pénteken, az M1 híradójában elhangzottakra a Velencei-tó környéki szabad strand lezárásokkal kapcsolatosan. A Velence Korzó Lidó Szabad strand zavartalanul üzemel, minden engedéllyel rendelkezik, és minden követelménynek megfelel!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.