Vihar: két ember is eltűnt a Balatonban

Rengeteg segélyhívás érkezett a vízi mentőkhöz.

MTI
2015. 07. 26. 6:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tar Mihály tájékoztatása szerint volt olyan vitorlás, ahonnan négy kisgyereket kellett a partra szállítani, annyira rosszul voltak, de más hajókról is jöttek hasonló riasztások. Még késő este is több elsüllyedt hajó mentésén dolgoztak a szakemberek. Több szörfös és sárkányszörfös is a vízi mentők segítségére szorult, mert a viharos szélben már nem tudták irányítani sporteszközüket. A parttól távoli nyílt vízről úszókat is kellett menteni.

A vihar előtt a balatonfüredi kempingnél egy vízibicikliről vízbe esett és elmerült ember keresését fel kellett függeszteni, ugyanis egy újabb eltűnt emberről kapott jelzést a VMSZ zánkai központja – írta Tar Mihály, hozzátéve, hogy ugyancsak Balatonfüreden, a kikötő közelében egy vitorlásról került valaki a vízbe, és elmerült. A vihar kezdetéig próbálták a VMSZ kutatócsoportjának tagjai megtalálni, de nem sikerült. Ezt a kutatást is felfüggesztették.

Éjszaka helyreállt az áramszolgáltatás Pinnyén, Hidegségben és Fertőhomokon is, ahol szombat este mintegy ezeregyszáz fogyasztónál még nem sikerült helyreállítani az áramellátást a szolgáltató szakembereinek – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ruskáné Takács Anita emlékeztetett: a vihar a Fertőhomok, Hegykő és a 85-ös út által határolt területen fákat csavart ki, villanyvezetékeket tépett le. Fertőhomokon 42 házban okozott kárt: kémények dőltek le, háztetők cserepeit bontotta meg a szél, egy helyen pedig a tűzfal dőlt meg, de kiköltöztetésre nem volt szükség.

Egy ideig öt településen – Fertőszentmiklóson, Fertőhomokon, Nagycenken, Pinnyén és Hegykőn – volt áramkimaradás, amely 3200 fogyasztót érintett.

Az áram nélkül maradt városokban, falvakban korábban folyamatos rendőri jelenlétet rendeltek el a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése érdekében.

Vasárnap hajnalban megindult a vonatforgalom a Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon, miután az Isaszeg és Aszód közötti szakaszról eltávolították a kidőlt fákat – közölte a Mávinform.

Mivel Gödöllő és Aszód között a felsővezetéket tartó oszlop is megrongálódott a fakidőléstől, egy vágány villamos vontatással, a másik csak dízelvontatással használható. Emiatt tíz-húsz perces késések még előfordulhatnak, várhatóan délelőtt áll helyre teljesen a közlekedési rend – tették hozzá. Addig a hatvani és a gödöllői állomások között a helyi személyvonatok nem közlekednek, csak a gödöllői állomásig mennek, ahonnan átszállással juthatnak el az utasok Hatvanba. A gyorsvonatok – amelyeket az utasok felár nélkül vehetnek igénybe – Gödöllőig, illetve Hatvanig minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Szombat késő este a a dél-balatoni vonalon is megindult a vonatforgalom, miután eltávolították a kidőlt fákat és a felsővezetéki zárlatot okozó ágakat a Siófok–Balatonszemes-szakaszon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.