Egyre több jut gyermekétkeztetésre

Szeptembertől háromszor annyian kapnak ingyen enni.

MTI
2015. 08. 05. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dunai Mónika elmondta, a mostani nyári szünidőben több mint 140 ezer gyermek részesül ingyenes étkeztetésben, erre az idén 3 milliárd forintot bocsátottak az önkormányzatok rendelkezésére. Ez több mint a duplája annak, mint amit 2009 előtt a baloldali kormányok szántak erre a célra, amelyek ezzel magukra hagyták a rászoruló családokat és az önkormányzatokat – tette hozzá.

A frakciószóvivő hangsúlyozta, évközben is a korábbiaknál sokkal több pénzt fordít gyermekétkeztetésre az állam, a kormányváltás óta a forrásokat megduplázták.

Szeptembertől pedig – folytatta – még több, háromszor annyi gyermek étkezhet majd ingyenesen a bölcsődékben és az óvodákban, mint eddig. Jelenleg a bölcsődések és az óvodások 27 százaléka térítésmentesen, 16 százaléka pedig féláron étkezhet, szeptember 1-jétől azonban már 90 százalékuknak lesz ingyenes az étkezés. Így például egy olyan család, amely eddig nem kapott gyermekétkeztetési támogatást, havonta gyermekenként 7-10 ezer forintot takaríthat meg – közölte Dunai Mónika.

A Fideszben „határozottan azt szeretnénk, ha egyetlen gyermek sem maradna éhesen köznevelési intézményben”, ami ezekkel a lépésekkel meg is valósul – mondta a kormánypárti frakció szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.