A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál – közölte Czeizel Barbara, a tudós lánya az MTI-vel.
Czeizel Endre apja szobafestő-mázoló kisiparos volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti cisztercita gimnáziumban és a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte. Orvosi diplomájának megszerzése után, 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.
1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium (1984-től osztály) főorvosa és a WHO Együttműködési Központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett.
Fő területe az epidemiológia, az öröklődés, a genetikai ártalmak és a veleszületett rendellenességek kutatása és megelőzése volt. Elsőként igazolta a magzatvédő vitamin szerepét a fejlődési rendellenességek megelőzésében, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait. 1970-ben lett a vezetője a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának, 1973-ban létrehozta a Veleszületett Rendellenességek Kóroki Monitorját, melynek segítségével jól kutathatóvá váltak a rendellenességek okai.
Czeizel Endre 1973 óta végzett genetikai tanácsadást, kidolgozta az úgynevezett magyar módszert, az 1980-as években pedig az optimális családtervezési modellt, majd szolgáltatást. Ennek keretében elsőként a családtervezési alkalmasságot tisztázzák, a második lépés a fogamzásra történő három hónapos felkészülés, a harmadik lépésben a fogamzás optimális körülmények közötti elérése után a korai terhesség fokozott védelmét segítik elő. Magyarországon több mint 75 ezer „Czeizel-bébi” született.
A kormány mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy meghalt Czeizel Endre – közölte a Miniszterelnökség.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!