A nyár eleji kánikulának köszönhetően két hétvégén is előfordult, hogy régi rekord dőlt meg – tájékoztatta lapunkat Kiss Dóra, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. marketing- és ügyfélszolgálati osztályvezetője. A budapesti strandokon, fürdőkben egy-egy hétvégén olykor több mint hatvanezer látogató frissítette fel magát a hőségben. Volt olyan vasárnap, amikor a Palatinust több mint 7500 vendég kereste fel.
Júniusban a főváros hat strandján közel 23 százalékkal fogadtak több látogatót az előző év hasonló időszakához képest, és júliusban is igencsak biztató eredményeket jegyeztek fel.
– A kedvezményes, 900 forintos belépőjegynek köszönhetően a Csillaghegyi strandon több mint 86 százalékkal több napijegyes vendéget fogadtak júliusban, de a Palatinuson is több mint felével, míg a Dagályon negyedével nőtt a forgalom az elmúlt évhez viszonyítva – hangsúlyozta Kiss Dóra.
A kedvező turistaszezonnak köszönhetően a cég világhírű történelmi fürdői is kiemelkedő látogatottságot tudhatnak maguk mögött, hiszen a Gellértben júliusban közel negyedével többen fürdőztek, míg a Széchenyiben júniusban több mint tizedével több napijegyes látogató strandolt. A két fürdőt jobbára külföldi vendégek keresik fel, míg a strandokat inkább a budapestiek látogatják.
Júliusban a kánikulai napokon a budapesti Aquaworld élményfürdő is telt házzal üzemelt, a látogatók száma itt tizenegy százalékkal haladta meg az előző év forgalmát. Nem csak Budapesten dőltek meg a rekordok.
– A mogyoródi Aquarénában július 5-én, vasárnap ötéves csúcsot állítottunk be, 3335-en strandoltak – közölte Bán Tamás marketingigazgató. A kánikulában átlagban legkevesebb ezerötszázan látogatnak el a Hungaroring szomszédságába, nem csoda, ha a 2008-as szezonhoz hasonló számokat produkál. A hét végén érződik a vasárnapi boltzár hatása: a szombati napokat akár negyedével is meghaladja a hét utolsó napja. Az Aquarénába az egész országból sokan érkeznek, a külföldiek aránya nagyjából tíz százalék körüli.
Koós Melinda, a Sárvári gyógy- és wellnessfürdő értékesítési igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: idén a népszerű Vas megyei fürdőbe már eddig több vendég látogatott, mint tavaly. Ez nemcsak a melegnek köszönhető, hanem a fürdő kiváló adottságainak, így az év minden napján – időjárástól függetlenül – kellemes kikapcsolódást biztosítanak a családoknak. Sárvárra a vendégek kétharmada Magyarországról érkezik, de Ausztriából, Csehországból és Szlovákiából is sokan keresik fel a fürdőt.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!