Tíz település kap új bicikliútra pénzt

Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyertek rá támogatást.

MTI
2015. 08. 03. 21:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium tájékoztatása szerint az előző, 2007–2013-as európai uniós támogatási ciklus forrásaira újból megnyitott pályázat során a főutak melletti, már létező kerékpárutakat összekötő, néhány kilométeres szakaszokra lehetett pályázni. A maximálisan 200 millió forint összegű pályázaton induló beruházásoknak építési engedéllyel kellett rendelkezniük, hogy a pénzügyi elszámolás még idén megtörténhessen a korábbi támogatási ciklus forrásának terhére – ismertette az NFM.

A minisztérium azzal számol, hogy még legalább ugyanennyi nyertest ki tudnak hirdetni augusztusban az újranyitott pályázat során.

Az első körben Salgótarján, Székesfehérvár, Mezőberény, Csárdaszállás és Gyomaendrőd városok 200 millió forint, vagy kevéssel alacsonyabb összegű támogatást nyertek el a Magyar Közlöny szerint, míg Békéscsaba két projekttel csaknem 400 millió forint támogatáshoz jutott. Kiskunfélegyháza 138 millió, Aba 98 millió, Zalakaros 132 millió forint támogatást nyert el.

Tasó László, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára korábban elmondta: fontos, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.