Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint leghamarabb a vidéki intézmények szabadulhatnak a terhektől: 2016. január 1-jétől a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME), a Szent István Egyetem (SZIE), valamint a szolnoki, a bajai és a gyöngyösi főiskola szerződéseit váltják ki. Az ágazatban aktív ötven PPP-projekt közül huszonhat esetben tett javaslatot kiváltásra 2018-ig a szakminisztérium. Minderre a következő két évben információink szerint harminchatmilliárd forintot ad a kormány. A szerződések újratárgyalása és módosítása után az épületek egy része továbbra is az adott egyetem vagy főiskola szolgálatában maradhat; lesz, amit más állami célokra hasznosítanak majd, de a piacképes épületeket elképzelhető, hogy értékesíteni fogja az állami vagyonkezelő.
A minisztérium korábbi közlése szerint elsősorban azért van szükség az állam közbelépésére, mert a beruházások finanszírozása változatlan konstrukció mellett több mint 391 milliárdos költséget jelentene a futamidő kezdetétől a 2028-as lezárásig, miközben a tényleges bruttó beruházási költség ebből mindössze 86 milliárdot tesz ki. A projektek tehát eltúlzott mértékűek, kihasználatlanok, és jelentős anyagi terhet jelentenek az intézményeknek, valamint az államnak.
Az egyetemi átszervezésekről Palkovics László kiemelte: egyetlen átalakításról sem született hivatalos döntés a szenátusi határozatok meghozatala előtt, sőt az átszervezések hatástanulmányait maguk az érintett egyetemek és főiskolák készítették. A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) nagy visszhangot kiváltó szétdarabolásával kapcsolatban kijelentette: nem igaz, hogy a Corvinus vezetősége nem ismerte a SZIE által készített tanulmányt, hiszen mindkét intézmény véleményezte egymás anyagait, és személyesen is többször egyeztettek a vezetők. Lapunk kérdésére hozzátette, a BCE kivételével eddig minden érintett intézmény elfogadta a tervezett szerkezeti átalakításokat, legalábbis ahol már ülésezett a szenátus. Leszögezte: az átalakítások célja a hatékonyabb működés, ám ha lesznek felszabaduló források, akkor azok biztosan az egyetemeknél maradnak, és saját hatáskörben dönthetik el, mire költik a pénzt.