– Számítottak arra, hogy tüntetéshez vagy valamilyen tömeges megmozduláshoz vezethet a társadalom elégedetlensége 1990. ősz elején?
– Szakminiszterként ilyet nem éreztem, de azt tudni lehetett, hogy a lakosság hihetetlenül gyors és dinamikus változást élt át. Korábban hosszú évekig lefojtott társadalomban éltünk, a „majd lesz valami” vagy az „úgysem lesz itt semmi” volt az emberek alapállása. Ehhez képest 1988-tól hirtelen követték egymást addig szokatlannak tűnő események. Kiderült, hogy ’56 nem is ellenforradalom volt (amit a mi családunk mindig is tudott); hogy a szovjetek mégsem maradnak itt örök időkre; hogy a mindenható egy párt helyett sok párt lesz, és szabad választásokon dönthetünk a saját sorsunkról. A lefojtottság után ez a dinamikus változás hatalmas reményt keltett az emberekben. Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet egyáltalán nem gyors és könnyű folyamat, ez pedig csalódottságot és türelmetlenséget szült. Emlékszem, egyszer valaki levélben szemrehányást tett nekem: „Maga már három hónapja miniszter, és az iparban még mindig nem történt semmi!” Ráadásul tudható volt, hogy a régi hatalmi kör meg az egykori titkosszolgálati emberekből álló „elbocsátott légió” szívesen venne revánsot. De hogy szervezkednének, puccsra készülnének, attól nem tartottam, és semmilyen jelét nem láttam.
– Minisztersége mellett a pártjában volt valamilyen tisztsége?
– Nem volt. Még 1989-ben gazdasági szakértőként részt vettem a kerekasztal-tárgyalásokon, akkor léptem be az MDF-be. Kötelességemnek tartottam ezt. Nem szeretem az olyan értelmiségi magatartást, amelyik beszólogat a hatalomnak, de a kötelezettségeket már nem akarja vállalni. Listán jutottam be a parlamentbe, ami azt is jelenti, hogy konkrét választói körzetem nem volt. Meglepetésként ért a miniszteri felkérés; nyilván voltak nálam esélyesebb jelöltek is, csak négy nappal a kinevezés előtt tudtam meg, hogy kormánytag leszek.
– Érezhető volt-e már akkor a párton belül az a feszültség, amely később többszöri szakadáshoz, kiválásokhoz vezetett?
– Akkor még nem. Ezek az ellentétek 1991 után éleződtek ki. Az alkotmánymódosításhoz szükséges – paktumnak nevezett – megállapodás miatt sokan elégedetlenkedtek, de ebből még nem lettek súlyos konfliktusok. Az őszi önkormányzati választások eredménye viszont sokakat meglepett és elkeserített a pártban. Akkor sokan szembesültek azzal, hogy bár az MDF vezető kormánypárt, a társadalomban nincs többsége. Az első demokratikus választásokon eleve csak a választópolgárok 60 százaléka vett részt, a leadott voksok negyedét kapta az MDF. Ami a választás megnyeréséhez elég volt, de 100 százalékra vetítve már csak 15 százalék. Belső ellentétek azonban akkor még nem voltak.