Oktatófilmek forognak majd a közétkeztetésben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ állítólag az év végéig rendezni tudja kintlévőségeit.

MTI
2015. 11. 26. 6:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czunyiné Bertalan Judit a Klik létrehozását felidézve hangsúlyozta: olyan működési keret jött létre, amilyenre korábban nem volt példa. Egy ilyen szervezet elindulása, olajozott működése soha nem egy-két hónap – mutatott rá, kiemelve: a Kliknek több mint százezer alkalmazottja van, és csaknem hatezer telephelyen több mint hétszázezer gyermekről gondoskodnak.

Az államtitkár normális jelenségnek nevezte, hogy a Kliknek a korrekciókat beszámítva minden évben nőtt a költségvetése. Az idei évet is újraszámolták, és a kormány biztosította azt a 26,7 milliárd forintot, amire még szükség volt – mondta, hozzátéve: számos pozitív hatása is volt az átalakításoknak. Ezek közé sorolta a különböző fejlesztéseket, beruházásokat uniós támogatások mellett, illetve az iskolákban fellelhető jó gyakorlatok megosztását.

A háttérbeszélgetésen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a közétkeztetés reformjával összefüggésben jelezte: az első hónapok tapasztalatai megvannak, és ezek alapján folytatják az egyeztetéseket a közétkeztető szervezetekkel, akiktől várják a javaslatokat. Ezeket a tárca meg fogja vizsgálni – ígérte.

Hangsúlyozta: a cél fontos, azt tartani kell, egészségesebb étkezést kell biztosítani a fiataloknak. Ha már a költségvetési támogatást megduplázták, akkor ne csak sokakhoz jusson el az étel, hanem legyen egészséges is – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálódik. Pár tucat konyha lejárathatja több száz vagy ezer konyha teljesítményét –  jegyezte meg.

További lépésként említette több száz közétkeztetési dolgozó továbbképzését, ők oktatófilmeket kapnak, kiadványokkal segítik a munkájukat. Szeretnék eloszlatni a tévképzeteket is, így például azt, hogy tejfölt nem lehet használni – közölte az államtitkár, aki szerint a problémák egy része abból fakad, hogy nem ismerik pontosan a rendeletet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.