Tényleg ennyire idegengyűlölők vagyunk?

A nemzetközi felmérések eredményeihez képest a valóságban árnyaltabb a kép.

Közép- és Kelet-Európa még mindig idegengyűlölőbb, mint Nyugat-Európa? – ezt a kérdést feszegeti a The Atlantic cikke, amelyben neves publicistákkal, szakértőkkel és közvélemény-kutatásokkal kívántak utánajárni annak, hogyan látjuk az idegeneket Európában.

A kérdés aktualitását ezúttal az indokolta, hogy Angela Merkel német kancellár októberben azt mondta: a keleti tagországoknak tanulniuk kellett volna a történelemből, így tudnák, hogy az izoláció nem megoldás. Ismert, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt budapesti amerikai nagykövet szeptemberben Magyarország xenofób válasza címmel írt cikket a New York Timesba: a diplomatának a bécsi autópályán talált teherautóban meghalt 71 menekültet ábrázoló fényképekről 440 ezer magyar zsidó második világháborús náci haláltáborokba szállítása jutott eszébe. Továbbá az egész világot bejárta az a videó, melyen az N1TV operatőre, László Petra Röszkénél migránsokat rúgott meg.

A The Atlantic összegyűjtötte azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyeket az elmúlt években készítettek a xenofóbia alakulásáról. A World Values Survey a felmérésében arra kérdezett rá, hogy milyen embereket szeretnénk a legkevésbé szomszédunknak, az egyik választási lehetőség a „más rasszhoz tartozó emberek” voltak. A 2005 és 2009 közötti adatok szerint Magyarországon és Romániában az intolerancia messze inkább elterjedt, mint Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban, ugyanakkor kisebb mértékű, mint Franciaországban.

Ugyan ez az adatsor nem vizsgálja direkt módon az idegengyűlöletet, ahol a „migránsokra, külföldi dolgozókra” kérdeztek, a 2005–09-es kimutatás megerősítette, hogy Franciaország továbbra is idegenellenesebb, mint a közép- és kelet-európai országok. Míg a magyar válaszadóknak 24 százaléka mondta, hogy nem akar migránsok és külföldi dolgozók közelében élni, a német válaszadóknak csak 13 százaléka nyilatkozott így, a franciáknál viszont már 36 százalék volt ez az arány.

2009-ben a Pew Global Attitudes másként vizsgálta a kérdést. „Jó dolog, hogy vannak különböző rasszok, vallások és kultúrák” – hangzott a kijelentés, amivel a magyar válaszadók 30 százaléka nem értett egyet. Habár Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban csupán 10 és 13 százalék között mozgott az állítást elutasítók aránya, Közép- és Kelet-Európában már nem vagyunk egyedül: Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Litvániában a miénknél is magasabb elutasítást tapasztaltak a kutatók.

A lap megpróbált utánajárni annak, hogy mi az oka a kelet- és közép-, illetve nyugat-európai adatok közötti különbségnek. Kees van der Veer, a téma kutatója szerint az egyik ilyen tényező az ország migrációs történelme. A nyugat-európai országok ugyanis évszázadokon át migrációs célpontok voltak, és a 20. században is magas bevándorlási rátával találkoztak. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok ritkán vonzották a migránsokat, továbbá a múlt század második felét a hidegháború miatt zárt határok között éltük le, így jóval kevesebb tapasztalatunk van.

Azonban a lap idézi a kanadai Carletoni Egyetem politológus professzorát, Stephen Saidemant, aki a World Values Survey eredményei alapján rámutatott arra, hogy a különböző rasszokkal, kultúrákkal és vallásokkal szemben megnyilvánuló intolerancia szintje attól függ, hogyan tesszük fel a kérdést azoknak, akiket szerepeltetünk a mintában.

Portálunk a cikk megállapításaival kapcsolatban felkereste Örkény Antalt, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatóját, a téma kutatóját, aki elmondta: az amerikai lap ugyan széles áttekintést ad a xenofóbia problémájáról, túlságosan sok dologba nyúl bele, amelyek nem feltétlenül függnek össze. Az írás szerzője összemossa a menekültkérdés politikai kezelésének kérdését azzal, hogy az európai emberek hogyan érzékelik a migránsáradatot, és milyen attitűdökkel viseltetnek a bevándorlók iránt. Utóbbi ugyanis nem összetévesztendő azzal, amit a politikusok vagy publicisták írnak, akik helyenként olyan dolgokat kapcsolnak össze, amelyek csak látszólag vagy nagyon távolról érintkeznek egymással.

Örkény Antal hangsúlyozta, hogy a xenofóbiával kapcsolatos kutatások általában azt vizsgálják, hogy hol mennyire előítéletesek az emberek a bevándorlókkal szemben, akik sokszor más etnikumúak, és más a vallási hovatartozásuk, mint a befogadó országban élőké. Azonban a globális migráció és menekültkrízis most egészen új jelenség, és a migránsokkal szembeni attitűdök alapvetően különböznek az előítéletességgel kapcsolatos hagyományos tapasztalatoktól és kérdésektől.

A szakember kiemelte, hogy a különböző kutatások szerint a közép- és kelet-európai országok valóban előítéletesebbek a nyugatiaknál, vagyis kevésbé képesek tudomásul venni és érzelmileg elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Míg azonban az előítéletesség kérdésében a célcsoportok többé-kevésbé azonosíthatók, a migránsok esetében már nem ez a helyzet. Ugyanis ez egy homályos csoport a magyar társadalom számára, és mivel nem ismerjük őket, illetve alig volt velük kapcsolatos tapasztalatunk, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Hiszen amikor nem ismerünk egy idegent vagy nem értjük őt, az leginkább bizonytalanságot, félelmet és elutasítást vált ki az emberekből. De egészen más, ha félünk valakitől, mint ha gyűlölnénk őt.

„Magyarországon sokkal inkább személyes egzisztenciális és szociális, illetve általános társadalmi félelmek csapódnak le az idegenekkel szemben. Az a fajta gyűlölet, amely a történelem során megjelent a zsidókkal szemben vagy most a romákkal szemben, az idegenekkel szemben nem feltétlenül van jelen, a velük szembeni elutasítást inkább a személyes félelem és frusztráció okozza” – hangsúlyozta a szakember.

Örkény Antal kiemelte, hogy az idegenellenesség fogalma így más-mást jelent a különböző földrajzi térségekben, hiszen ahol már évtizedek óta együtt élnek a migráció jelenségével, ott nem ismeretlen ez a csoport. Így az idegenellenesség nyugaton sokszor tényleges elutasítást takar, hiszen ott a bevándorlási folyamatok a társadalmi konfliktusok egyik legfontosabb forrásaivá váltak – elég csak Franciaországra vagy Németországra gondolnunk. Közép- és Kelet-Európában ugyanakkor a félelem a legerősebb. Ennek alátámasztásaként a szakember emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a Tárki rendszeresen méri a kitalált „pirézekkel” szembeni elutasítás mértékét, ami a legutóbbi adatok szerint is még mindig nagyon magas, pedig a csoport nem is létezik, nincsenek vele kapcsolatos tapasztalataink, és az előítéletes érzületeink és sztereotípiáink sem működnek velük szemben. Örkény szerint ez rámutat arra, hogy a puszta számadatoknál sokszor fontosabbak a mögöttes okokat vizsgálni, mert ezek jóval többet mondanak egy-egy ország idegenellenességéről.

A szakértő azonban figyelmeztetett: ha közben olyan üzenetek érnek el hozzánk a politika és a média részéről, hogy a migránsok veszélyesek, az életünk és a kultúránk megsemmisítésére törnek, elveszik a munkát tőlünk, veszélyeztetik a biztonságukat, bűnözők, vagy súlyos betegségeket hordoznak, sőt terrorveszélyt jelentenek ránk nézve, akkor a félelmek könnyen gyűlöletbe és a menekültekkel szembeni agresszióba csaphatnak át. „A politikai hisztériakeltés és tudatos manipuláció, a nacionalista közbeszéd, a nyilvános rasszista jellegű megnyilvánulások és a durva iszlamofóbia súlyos károkat okozhat a társadalom mentális állapotában, és könnyen kihozhatja az emberek jelentős részéből a tekintélytisztelő és agresszív reakciókat” – hangsúlyozta Örkény Antal. Hozzátette: mindez annak fényében, hogy a kilencvenes évek óta a magyar társadalom a bevándorlókkal szemben egyre elfogadóbb attitűdöket mutatott, súlyos negatív társadalmi fordulathoz vezethet.