Tóbiás tudja, mi Magyarország legnagyobb problémája

Az MSZP frakcióvezetője szerint a szocialista párt küldetése Magyarország megmentése.

MTI
2015. 11. 28. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóbiás József lezárt egy vitát is, amikor közölte, jövő év júniusában választják meg a párt vezetőit. Elmondta, reméli, hogy azon a kongresszuson lerakják a program alapjait is. Elmondta, hogy a kongresszusi küldöttek 80 százalékos többséggel fogadták el az alapszabály módosítását, amelyben rögzítették, az MSZP a nemzeti és európai hagyományokra építi politikáját. Úgy értékelte, az a program, amit másfél éve elnökké választásakor megfogalmazott, most 80 százalékos támogatást kapott.

Szerinte az alapszabály módosítása egy mérföldkő, egy új korszak kezdete is egyben. Hangsúlyozta, működésüket ezzel a nappal a demokrácia, a partnerség, a közélet tisztasága iránti igény, az átláthatóság melletti elkötelezettség, a párttagok közötti szolidaritás követelményei szerint kívánja alakítani.

Tóbiás József szerint a Fidesz leváltásához több kell a politikai szembenállásnál, a társadalmi akaratot kell megszervezni, ehhez túl kell lépni az elitek demokráciáján, lépéseket kell tenni a részvételi demokrácián alapuló társadalmi többség megszervezése felé. Bejelentette, hogy 2016 januárjában megkezdi a választókerületekben a munkát, hogy ott vitassák meg a konkrét ügyeket, illetve kitalálják, hogyan csatornázzák be azok véleményét is, akik szeretnének változtatni, de nem pártot keresnek ehhez.

Tóbiás József beszéde elején köszöntötte az RTL Klub stábját, akiket éljenzés és taps fogadott. Mint mondta, reméli, könnyen be tudtak jutni. A pártelnök elmondta azt is, hogy a kongresszus tagjai tartós élelmiszereket gyűjtöttek az arra rászorulóknak. Az élelmiszereket a kongresszus szünetében adták át Iványi Gábornak, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökének.

Komjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja az aláírásgyűjtés kapcsán azt hangsúlyozta, a szegénységnek nincs romantikája, ezért, hogy a nagyobb elszegényedést megakadályozzák, a pénzt a népnek kell adni. Hozzátette: Magyarország nem szegény ország, van pénz stadionra, kisvasútra, „a miniszterelnök hobbijára”. Nem kell Orbán Viktor „burzsujdemokráciája”, amely kegyencekre és közmunkára rugdosottakra osztja fel a nemzetet – hangoztatta.

A kongresszus elején videoüzenteben köszöntötte a résztvevőket Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.