Változhat a migránsútvonal

A nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán területeken keresztül jöhet az áradat.

MTI
2015. 11. 23. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője az RTS reggeli híradójában törvényellenesnek nevezte, hogy a hatóságok származási ország szerint osztályozzák a migránsokat, és nem engedik be azokat, akik gazdasági bevándorlóknak számítanak. Mint mondta: egy egész népet nem lehet gazdasági migránsnak minősíteni, és ezzel az emberi jogok, valamint a menedékjogról szóló törvény megsértését kockáztatja Szerbia.

Szerinte azok, akiket nem engednek be, alternatív útvonalakat választanak majd, illetve erősödhet az embercsempészés, és növekedhetnek a bűnözők bevételei is. „Ez nem fogja megállítani őket abban, hogy Nyugatra menjenek” – fogalmazott Rados Djurovic.

Ügydöntő népszavazást kellene kiírni a migránskvóta és a visszatoloncolás elutasítására – jelentette ki Vona Gábor hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A Jobbik elnöke szerint az aláírásgyűjtés, illetve az Európai Bírósághoz benyújtott kereset nem elegendő, ugyanis egy népszavazás a következő évtizedek magyar kormányait is kötelezné a népakarat betartására. Annál is inkább, mert a bevándorlás és a terrorizmus között van kapcsolat, a terroristák a bevándorlók közül kerülnek ki – tette hozzá a politikus.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament (EP) felfüggesztette a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát, Vona Gábor azt mondta: ő a legkíváncsibb arra, hogy mi az igazság Kovács Béla körül. Neki ugyanis a képviselő azt mondta, hogy a vádak hamisak. Ám, ha kiderül, hogy Kovács Béla kémkedett, akkor nincs helye a Jobbikban – mondta a pártelnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.