Adományokat vár a Mikulásgyár

Ez az akció a jómódban élő gyerekekről is szól.

MTI
2015. 12. 04. 15:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mikulásgyár elsősorban tartósélelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat vár – mondta el Zsolnai Endre, a kezdeményezés főszervezője. Hozzátette: idén az Ötvenhatosok téri állandó és központi gyűjtőpont mellett a Reál Élelmiszer üzletlánc kijelölt boltjaiban, a Lurdy Házban, a Kanizsa, Kaposvár, Szeged, Szolnok és Zala Plazában, a MozgóMozi 15 vidéki állomásán, az ország összes postahivatalában pedig Mikulásgyár címzéssel december 4. és 20. között lehet leadni az adományokat.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az akció a jómódban élő gyerekekről is szól. Bennük már fiatalkorban fontos tudatosítani, hogy a már nem használt, de jó állapotú játékaik felajánlásával ők is tehetnek azért, hogy másoknak ne kelljen minden nap nélkülözniük – tette hozzá.

Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, az idei év háziasszonya kiemelte: bízik benne, hogy ebben az évben a gyűjtés meghaladja majd a tavalyi rekordot, és több mint 350 ezer családnak lehet szebb karácsonya.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.