Egy magyar zsoldos a pokolból

Nem harcolni, hanem testőrnek ment a háborúba Hódosi Zoltán.

Mint mondja, Végh József, a közismert túsztárgyaló volt a legkeményebb dió. Provokálta a civilt, a tanfolyam többi hallgatója mind rendőr vagy katona volt. Végh arra akart rájönni, hogy van-e benne kezelhetetlen agresszivitás; kemény csata volt köztük, de Hódosi nyert. A szituációs feladatokat pedig úgy végezte el, hogy az ellenfelet alakító kommandós is gratulált hozzá. Ekkor döbbent rá élete értelmére, személyi testőr akar lenni.

Ismét a szerencsecsillag ragyogott felette: egy, a zsoldosvilágot jól ismerő barátja beajánlotta iraki munkára. 2005-ben már Irakban volt.

– Nem volna igaz, bármit is mondanék arról, hogy miért csinálom, hát persze, hogy a pénzért – szögezi le Hódosi Zoltán. – Nem rutinszerű a munka, de az életem egy része. Jelenleg nyolc hét munka, négy hét szabadság a ritmus. Az átlag magyar fizetésnél sokkal jobban keresünk. Hozzátartozik, hogy az amerikai és a brit zsoldosok keresik a legtöbbet, tízezer dollár felett havonta, a kelet-európaiakat lenézik, jóval kevesebbet is fizetnek nekik. A szerbek, bosnyákok, románok négyezer dollár körül kapnak, a magyarok – kevesen voltunk, ma már csak én vagyok kint – öt-hatezer dollár körül, a nepáliak és a gurkák még kevesebbet, csakúgy, mint a helyiek, az irakiak – sorolja a magyar zsoldos.

2005-től főleg Irakban jelen levő külföldi olajtársaságoknak dolgoztak az eleinte vegytiszta brit vagy amerikai biztonsági cégek. Mára, a külföldi csapatok kivonulása óta az iraki kormány visszaszorította a külföldi vállalatokat, csak helyben bejegyzett, iraki, kurd tulajdonú cégeknek adnak engedélyt, így a nemzetközi zsoldoscsapat is nekik dolgozik. Amíg az amerikai csapatok Irakban voltak, ők voltak a fő célpontjai a terroristáknak. Az amerikaiak így mindenre és mindenkire lőttek, akik engedély nélkül száz méternél közelebb mentek. A zsoldosok is így jártak el, az autóikra ki is volt írva angolul, hogy ne közelítsen senki száz méteren belülre. Eleinte saját felszereléssel, fegyverekkel, páncélozott járművekkel, védőfelszereléssel dolgoztak mindenféle iraki engedély nélkül. Mára óriásit változott ez is. Most mindenhez iraki engedély kell, a fegyverek tartásához, használatához is. Glock pisztolyuk van, és AK 47-es kalasnyikovot használnak, a kézigránátjaikat elvették, az autókról pedig le kellett szerelniük a tetőgéppuskákat, pedig az volt a legfőbb fegyverük a terroristák ellen. Az AK-k szintén „nemzetköziek”, van köztük iraki, orosz, kínai éppúgy, mint magyar.

– Irakban a híres-hírhedt amerikai Black Water nevű biztonsági cég – a kínzásokról ismert börtönben, az Abu-Graibban is dolgoztak – volt emberétől kaptam a következő kiképzést a magas kockázatú személyi védelemre. Ez már majdnem a csúcs a szakmában. Amikor félre tudtam tenni hatezer dollárt, mert ugye mindig minden pénzt lehetőleg elköltöttem, nem takarékoskodtam, szóval, amikor összejött a pénz, rábukkantam az interneten az izraeli nemzetközi biztonsági akadémia honlapjára. Addig leveleztem velük, amíg egyszer csak elfogadták a jelentkezésemet. A másfél hónapos személyi védelmi kiképzés a lehető legbrutálisabb volt. A szakmában a kiképzők csúcsát jelentő Mirza David iskolájába járhattam – sikerrel. Huszonnégy jelentkezőből nyolcan végeztünk. Ekkor megnőtt az ázsióm a szakmában – emlékszik vissza Hódosi.

Eddig négy cégnek dolgozott. Amikor beszélgettünk, délután fél négykor kapta a legfrissebb ajánlatot, amit elfogadott. Jöhet az ötödik cég. Ma már középvezető zsoldos, brit színvonalú bérezéssel. A cége központja Bászra, a dél-iraki olajmezők közepén van. A helyzet azonban Irakban is egyre veszélyesebb, az Iszlám Állam majdnem Bagdadig jutott el.

– Embert nem öltem, tűzharcra sem volt szükség – eddig. Azt, hogy szinte mindig ránk lőnek vagy robbantanak az útvonal mentén, már megszoktam. 2011-ben Bagdad felé a „halálúton”, ahol évente több száz támadás történik, az útvonal mellett egy döglött kutyába volt elrejtve a pokolgép. A robbanás repeszei telibe vágták a háromtagú konvoj záró („chees”) autóját. Szerencsére megúsztuk. 2012. március 2-án már nem volt szerencsénk. Nazaria közelében gázpalackokkal telezsúfolt terepjáróval hajtott neki a terrorista a konvojnak. Nem robbant fel, de a barátom teljes erőből fejjel vágódott a páncélautó oszlopának, és belehalt a sérüléseibe. Október 5-én volt az utolsó robbantás a konvojunk mellett – mondja.

– Legutóbb már csak fél évre mentem ki, de másként alakult itthon válás közepén vagyok.

Felesége fitneszedző. Három éve vannak együtt, de az asszony egyszer csak besokallt. Hódosi még meg tudta menteni a házasságukat, elutaztak a Távol-Keletre, és kibékültek, ám amikor ismét visszament Irakba, minden felborult. A feleség egy hétre elment Marseille-be egy kurzusra, de nem jött vissza. A férjet egy idegenlégiót megjárt barátja hívta fel, hogy elmondja: az asszony egy volt légióssal állt össze.

– Nem keresek új társat magamnak. Egyelőre nem. Talán majd egyszer. Most visszamegyek Irakba. Abban bízok, hogy ahogy az Iszlám Állam egyre jobban fenyegeti Európát és a hazámat, itthon szükség lesz rám, mint aki ismeri az iszlám világot és a terroristák harcmodorát. Ha a magyar állam felkérne rá, hogy dolgozzak a hazámért, azonnal jönnék – fejezi be a magyar zsoldos.