A napilap fideszes körökből úgy értesült, a kormánypártok felajánlanának egy-egy jelölést a Jobbiknak és az MSZP-nek, míg ők két személyt neveznének meg, és ők döntenének arról is, ki legyen az Alkotmánybíróság elnöke. Forrásuk szerint a Fidesz „egy enyhe vétójogot” megtartana magának az ellenzéki jelöltek esetén. A „nagylelkű” gesztusra azért van szükség, mert a jelölést ugyan gond nélkül teljesíthetné most is a kormánypárt, de favoritjai megválasztásához már az összes képviselő kétharmadának támogatása kell, amihez azonban két mandátum hiányzik a törvényhozásban.
Tavasszal három hivatalban lévő bíró, Kiss László, Lévay Miklós és az Ab elnökének, Lenkovics Barnabásnak a mandátuma jár le, egy hely pedig most is üres. 2010 óta nem volt példa arra, hogy a kormánypártok bevonták volna az ellenzéket az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásába – állapította meg a Népszabadság.
Kompromisszumra kényszerülhet a Fidesz
Az MSZP és a Jobbik is jelölhetne tagot az Ab-be.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!