A főügyész nyilatkozataira reagálva a bíróság közölte: nem igaz az az állítás, hogy a két alapügyben kihallgatott tanúk – akik közül a még életben lévőket a bíróság kihallgatta, a már elhunytak vallomását pedig felolvasta – „nem mondtak semmit”. Ugyanis szinte kivétel nélkül akként nyilatkoztak, hogy a hatalom nem adott ki központi tűzparancsot a vádbeli esetekben, és ezt megerősítették a történész szakértők is.
A Fővárosi Ítélőtábla előírta a bíróságnak, hogy értékelje ezen tanúk vallomását is, aminek a bíróság eleget tett és ki is tért rá az ítélet szóbeli indokolásában. Úgy fogalmaztak: a bíróságnak ugyanis nemcsak a vádlottra nézve terhelő, hanem a mentő bizonyítékokat is értékelnie kell, és nem teheti meg, hogy azokat valaminek az igazolása céljából figyelmen kívül hagyja, még akkor sem, ha a vádlottat adott esetben Biszku Bélának hívják, akit a közvélemény jelentős része – egyébként a konkrét vád ismerete nélkül – bűnösnek könyvel el.
A Fővárosi Törvényszék szerint a főügyész azon másik nyilatkozatával szemben, hogy nem érti, miért eltérő rendbeliségű bűnpártolásban mondta ki a bíróság bűnösnek a vádlottat, mint amilyennel, emberöléssel az ügyészség eredetileg őt vádolta, ki kell emelni: a bűnpártolás rendbelisége nem a mások által elkövetett alapcselekményhez, hanem a bűnpártoló tevékenység folytán a felelősségre vonás alól mentesített személyek számához igazodik az évtizedek óta töretlen bírói gyakorlat szerint.
A bíróság leszögezte: az ügyészség – szemben a főügyész állításával – még csak nem is egyrendbeli, hanem négyrendbeli háborús bűntett miatt emelt vádat, a bíróság pedig – szintén ellentétben azzal, amit a főügyész állított – nem két-, hanem csupán egyrendbeli háborús bűntett vonatkozásában hozott végül felmentő rendelkezést.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!