Nem nyugszik a PM a rakétaeladások ügyében

Nem értik, hogy a hatályos törvények alapján miért nem történt nyilvános pályázati kiírás az ügyben.

MTI
2015. 12. 09. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése alatt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem értik, hogy a hatályos törvények alapján miért nem történt nyilvános pályázati kiírás az ügyben.

Kiemelte, azért sem bízik abban, hogy a nemzetbiztonsági bizottság feltárja a történteket, mert a kormánypártok „Putyin tenyeréből esznek”, emellett a szocialista kormányok sem voltak rossz viszonyban Oroszországgal, a Jobbikkal kapcsolatban pedig „rendre felmerül az orosz finanszírozás gyanúja”.

A PM a hasonló helyzetek megelőzése érdekében – zuglói polgármestere gyakorlatát követve – nyilvánosságra hozna minden állami és önkormányzati szerződést, továbbá létrehozna egy korrupcióellenes ügyészséget – hangsúlyozta Tordai Bence.

A PM korábban azt közölte, egy olyan vadászbolt vásárolt fel a honvédségtől több mint ezer rakétát, amelyik 2012-ben még csak húszmillió forint árbevételt ért el. A Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön azt mondta, minden törvénynek és előírásnak megfelelt a Magyar Honvédség egyes fegyvereinek értékesítése.

Lázár János sajtótájékoztatón közölte, az értékesített anyag útja jól nyomon követhető; mind az értékesítő, mind a vevő a szükséges engedélyek birtokában volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.