A tartásdíj megállapításával kapcsolatban egy javaslat arra hívta fel a figyelmet: az ítélkezési gyakorlatban is anomáliák forrása lehet, hogy Magyarországon igen jelentős jövedelmi különbségek alakultak ki.
Az egyik javaslat azt fogalmazta meg, hogy a mediáció, közvetítői eljárás gondolata még nem épült be szervesen a magyar igazságszolgáltatás rendszerébe, pedig a fejlett országokban sokfelé, amikor csak lehet, az ellenérdekű felek önkéntes megegyezésére törekszenek. A bírói ítélet, kötelezés inkább csak ultima ráció, végső eszköz a megsértett jogrend helyreállítására. Különösen hiányzik a megegyezés a szülői felügyelet megosztása, a gyermekelhelyezés terén, ahol rendkívül fontos lenne a szülők közötti együttműködés, hiszen a gyerekek nem tehetnek arról, hogy szüleik kapcsolata megromlott, nekik szükségük lenne mindkettejükre.
A büntetőjogi területen voltak, akik felvetették, hogy vizsgálni kellene, miért nem működik a magyar igazságszolgáltatásban az a lehetőség, hogy kisebb súlyú bűncselekmények esetén az ügyészség és a vádlott, illetve védője megegyezzen a vád következményeiről.
Nemzetközi fórumoktól és hazai jogvédő szervezetektől is kapott kritikát a kényszerintézkedések hazai gyakorlata. Az előzetes letartóztatások elrendelésekor egyes kutatások szerint gyakori a sematikus bírói indoklás, és az is előfordul, hogy a bíró érdemben nem is reagál a védői ellenvetésekre. Nem érezhető, hogy a kényszerintézkedéseken belül teret nyerne a házi őrizet az előzetes fogva tartáshoz képest, pedig már évek óta van lehetőség elektronikus nyomkövető alkalmazására – ennek okait is firtatná az egyik javaslat.
Vannak, akik a költségvetési csalással, a korrupciós cselekményekkel kapcsolatos jogalkalmazói gyakorlatot elemeznék, mások arra hívták fel a figyelmet, hogy kifogásolható az ítélkezés, túl enyhe a büntetés főként rendőrök által elkövetett kényszervallatások, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazások ügyében.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!