Végső búcsút vettek Dóra Ottótól

A polgármester súlyos betegség után 53 éves korában vasárnap halt meg, több százan vettek részt a temetésén.

MTI
2015. 12. 04. 17:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dóra Ottó nem Salgótarjánban született, mégis kevés olyan vezetője volt városunknak, aki ennyire szerette volna Salgótarjánt – mondta Fekete Zsolt alpolgármester, aki az önkormányzat nevében búcsúzott a polgármestertől.

„Munkatársaként és barátjaként állíthatom, hogy Ottónak szeretett családja mellett Salgótarján volt mindene; sokan elhagyták a várost, sokan lemondtak róla, de ő itt maradt, és hitt benne, hogy Tarjánt újjá tudjuk építeni” – fogalmazott az alpolgármester.

A többször sírással küszködő Fekete Zsolt azt mondta, azért szerettek a polgármesterrel dolgozni, mert mindig volt egy mosolya, egy kézfogása, egy barátságos mondata, amivel biztatott, és azt mutatta, hogy „ő is egy közülünk, még ha a város vezetését is bíztuk rá”. Halála pótolhatatlan veszteség; egy korszak lezárult Salgótarján életében – hangsúlyozta az alpolgármester.

„Két hónapja még a jövőt terveztük” – idézte fel a temetésen Tóbiás József. Az MSZP nevében búcsúzó pártelnök kijelentette, Dóra Ottó számára egyértelmű volt, hogy a politika nem önmagáért való, azt akarta, hogy jobb legyen minden salgótarjáninak. Segíteni akart a két kezükből élőkön, a szegényeken, az elesetteken, és mindig arra törekedett, hogy szűnjön meg az értelmetlen megosztottság.

Kedves Ottó, bármily nehéz elvesztésed és hiányod, mégis hálát adok a sorsnak, hogy megismerhettelek, barátomként tisztelhettelek és szerethettelek; adjon az ég nyugodt álmot neked! – mondta Tóbiás József.
Dóra Ottót a római katolikus szertartás szerint helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vettek az MSZP, az Együtt és a DK elnökségi tagjai.

A polgármesterüktől búcsúzó salgótarjániak a család kérésére egy szál virággal rótták le kegyeletüket.
Dóra Ottót tavaly októberben a DK–Együtt–MSZP–Tarjáni Városlakó Egyesület támogatásával választották meg Salgótarján megyei jogú város polgármesterévé. Korábban, 2006 őszétől a salgótarjáni önkormányzat MSZP-frakcióvezetőjeként dolgozott, 2002 és 2006 között a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.