Elcsattanhat egy-két pofon

A régi hiénák fuvaroznak ma is, csak egyrészt megváltoztak egy kicsit, másrészt alkalmazkodtak az új szabályokhoz.

Ma már a nyugalmat szeretem, fiatalkoromban inkább a pörgés tetszett. Ezzel kezdi beszélgetésünket egy korábbi taxis hiéna, és okolja meg a váltását, aki ma már az egyik nagy budapesti személyszállító cégnél sofőr. Taxisunk, Csaba teljes név és arc nélkül vállalta a beszélgetést, mert hiába van sokak szerint rengeteg (körülbelül 4700) taxis a fővárosban, ennek a társaságnak a tagjai úgy ismerik egymást, hogy könnyen elcsattanhat egy-két pofon, ha megismerik. Mert Csaba ráadásul régóta van a szakmában: a kilencvenes évek szabályozatlan vadkapitalizmusát végigvezette, több esztendőt pedig annál a társaságnál húzott le, amelynek tulajdonképpen köszönhetjük a mai hiénataxisokat vagy, ahogy ő fogalmaz, a lopósokat.

Ő maga, ahogy elmondása szerint a sofőrök jelentős része, a pénz miatt kezdett repülőtéri fuvarokat vállalni. Ma már szinte elképzelhetetlen, de abban az időben nem voltak például fix tarifák, így őrült összegeket lehetett keresni. Nem csoda, ha felgyulladt egy-két autó, vagy megvertek egy-két sofőrt. Ez soha nem a reptéren történt, mert ott minden be van kamerázva – mondja Csaba, hozzátéve, hogy a zónások területére betévedt taxisokat megkocsikáztatták, és a városban magyarázták el neki, hogy miért nincs semmi keresnivalójuk Ferihegyen. Ha kellett, akkor odabent verték meg, akkor nem látta senki.

Csaba dolgozott a Zónánál, a félhivatalos reptéri taxitársaságnál. A Citadella Diszkó fura uraként is ismert V. István cége igazi vadkeleti módon lett a házi fuvarozó cég: a Budapest Airport Zrt. volt jogi igazgatójának élettársa pont annál az ügyvédi irodánál dolgozott, amelyik elkészítette a Zóna – nem mellesleg – később nyertes pályázatát. De volt még a listájukon ezenkívül vesztegetés, „erőszakkal megváltott” drosztok is. Csaba ezt úgy foglalja össze: V. jó, főleg baloldali pártkapcsolatai révén mindenkit meg tudott vezetni, még a repülőtér későbbi brit tulajdonosait is.

Csaba elképesztő állapotokról, leharcolt autókról, és hihetetlen trükkökről mesél. Ugyan volt rá egy alkalmazott, hogy a zónások mellől elzavarja a lopósokat, de nem szabadott tökéletes munkát végeznie. Magyarán egy-két lopóst mindig oda kellett engedni a repülőtérre, mert V. mindig rájuk hivatkozott, hogy miért nem fizet Ferihegynek, elvégre tudott arra hivatkozni, hogy „azok” ellopták a zónások fuvarját. Csaba állítja, hogy V. még egy fotóst is felvett, hogy be tudja bizonyítani mindezt tárgyalópartnereinek, akiknek persze nem mondta el azt, hogy ezeket a lopósokat konkrétan ő fizette.

Nem ő volt az egyetlen, sokan követték a példáját. Jellemzően akkor jött el a váltás ideje többeknél, amikor bevezettek valamilyen szigorítást, például azt, hogy az engedély nélküli személyszállítást 600 ezer forinttal büntetik. Csak aztán, amikor látták, hogy ez könnyen kijátszható, akár olyan pitiáner trükkökkel, hogy nem a saját autójukkal kezdtek a hiénák fuvarozni, így pedig dalos szívvel fütyülhettek arra, hogy már öt-hat csekket is kaptak, akkor többen visszamentek a fehér zónából a szürkébe, vagy akár a feketébe.

De Csaba azt is megerősíti, amiről év elején megjelent cikkünkben beszámoltunk: az igazán elszánt lopósok alkalmazkodnak az új szabályokhoz, és könnyen kijátsszák azokat. Ilyen például a „kocsiforgatás”, amikor a hiénák a repülőtéri parkolóból egy segítővel hozatják oda a terminál közelébe az autójukat. Ezt akkor találták ki, amikor bevezették a sorompózást Ferihegyen.

Nyilván költségesebb így dolgozniuk, de amikor nem lehetetlen 170 ezer forintot elkérni egyetlen Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – Westend Hilton viszonylatú fuvarért, akkor látszik, hogy van miből megfizetni a forgatókat. (Példánk ugyan friss és valódi, egyben kirívó is. Viszonyításul: az átlagos hiénafuvardíj a reptérről az Astoriára körülbelül 20 ezer forint, míg a hivatalos tarifa alig több 7 ezernél.) Visszaszorítani ezt a jelenséget úgy lehetne szerinte, ha a hatóságok komolyan vennék a munkájukat, kezdetben mondjuk behajtanák a büntetéseket, aztán eljuthatnának oda is, hogy lefoglalhatnák az autókat is akár. A helyzetet Csaba egy vicces példával illusztrálja: egész évben senkit nem érdekelnek a lopósok a reptéren, de amikor rendőr-konferencia volt Budapesten, akkor nagyon odafigyeltek rá, nehogy valamelyik hiénához üljön be valami fontos ember.

A hatóságok lassúságát, kapacitáshiányát vagy nemtörődömségét látja Csaba egyébként az Uber felfutása mögött is: mivel ugyanazoknak a hatóságoknak (leszámítva persze a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot) kellene ellenőriznie a telefonos applikáció sofőrjeit is. Csak hát, ha a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, a BKK-nak és a NAV-nak nincs kapacitása arra, hogy elcsípje azt a „közismertségnek örvendő”, lassan három évtizede zabráló, hatvan és nyolcvan fő közé tehető hiénát, akkor mit kezdenek majd a körülbelül 1200 Uber-sofőrrel?

Csaba szerint ráadásul a lopósokkal szemben még nehezebb dolga lesz az ellenőröknek, mert lehet, hogy van még mindig köztük sok exzónás, korábbi III/III-as, jelenleg is aktív rendőrbesúgó. De azért megváltoztak ők is. Kevesebbet verekednek, és folyamatos önsajnáltatással hízelgik be magukat a reptérre, ahol ennyi év után tulajdonképpen már megszokták őket. Persze nem lettek szentek: ha elhalásznak előlük egy fuvart, akkor ma is köpdösnek, lökdösnek és szitkozódnak. De ha valami peres ügyük akad, akkor ügyvédet fogadnak. Ilyenkor még együttműködni is képesek, hogy összekalapozzák a védőjük honoráriumát.