Metálék Orbánhoz fordulnak, mert tönkremennek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A taxisszövetség elnöke úgy véli, az uberesek azért bátrak, mert a kormányzat nem lép fel ellenük, miközben a szürkegazdaságot hizlalják.

Tompos Ádám
2016. 01. 19. 10:19

Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara Közlekedés, Szállítás, Szállítmányozás Osztályának vezetője elmondta, a kamara álláspontja egyértelmű: mindenki számára tisztességes versenyt kell teremteni. Az érdekképviseletek az elmúlt években közreműködtek a rendeletek és törvények létrehozásban. Ezek a jogszabályok betartásával lehet kizárólag taxizni, sőt a felhasználó sem veheti igénybe azon szolgáltatók szolgáltatásait, akik nem tartják be a leírt feltételeket. Dudás hangsúlyozta, komoly áldozatot vállalnak a taxisok, amíg az első utasukat felveszik, aki ezeknek nem felel meg, az nem felel meg a tisztességes verseny feltételeinek.

Dudás szerint az Uber veszélyes jelenség, mert innovatív megoldást kínál, de az csak az adóforintok kipumpálásában valósul meg. Ha ezt az utat fogják követni a vállalkozások, akkor honnan lesz az államnak adóbevétele? – tette fel a kérdést. Sem az utas, sem a sofőr nem jár igazán jól, az csak a cég, amelyik elviszi innen az adó. Nem kérdés, hogy ez ellen a kamarának küzdenie kell – mondta Dudás, hozzátéve, hogy fontos, hogy az illegális szereplők eltűnjenek a piacról. Az Ubernek Dudás szerint az a célja, hogy egyedül legyen a piacon, és egyre drágább szolgáltatást kínáljon.

Peredi Péter a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára kijelentette, hogy egyetért azokkal a célokkal, amelyekért az utcán fagyoskodó kollégáik tüntetnek, noha az ő módszereik mások. Megjegyezte, az Uber egyetlen országban sem felel meg 100 százalékban a jogszabályoknak. Ott sem, ahol hasonlók az előírások, mint Magyarországon, például Romániában, de mi onnan, hangsúlyozta Peredi, nyugodtan átvehetjük ezt a gyakorlatot.

Említette Spanyolország példáját is, ahol két éve megszűnt az Uber szolgáltatása. Hollandiáról beszélve pedig úgy szólt, hogy a taxisok ugyanolyan korszerű technikát alkalmaznak, mint az Uber, de ott a két szolgáltatás párhuzamosan tud működni. A kapcsolat az Uber és a sofőrei között egy munkaszerződés, de Peredi nem tud arról, hogy ez alapján bárki is közterhet fizetne. Vannak problémák, melyek megoldása az állam feladata, ezért a Fuvosz azt kéri, hogy a „rengeteg hatóság” közül egy koordinálja a többi munkáját a törvények betartását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.