Puskár Anett, a Közgép Zrt szóvivője úgy tudja, tegnap ötven bontás történt – ennyiről beszélt az Origónak a BKK is. Úgy tudtuk, a következő bontás várhatóan a Szentendrei úton történt volna, munkatársunk azonban az egész útszakaszon nem találkozott rend- vagy oszlopbontással.
Puskár Anett az MNO-nak azt mondta: úgy tűnik a bontások véget értek, a kivitelezők visszavonulót fújtak, így az oszlopokat sikerült megvédeni minden olyan helyen, ahol a biztonságiak jelen voltak.
Tudósítónk szerint a Tutaj és a Váci út sarkán lebontottak egy oszlopot; a dolog érdekessége, hogy mire az MNO munkatársa odaért, együtt nézegethették a bontásra ítélt oszlop hűlt helyét az egyébként most bontani odavezényelt, láthatósági mellényükön „Váltás-Cs Kft.” feliratot viselő munkásokkal.
Az útdíj elleni blokád idején megismert Büki Zoltán és társai testükkel is hajlandóak megvédeni a hirdetőoszlopokat. Az Origónak Büki azt mondta, a szólásszabadság elleni akciónak tartja az oszlopok elbontását. A Mahir hirdetőlétesítményeit egyébként megerősített biztonsági személyzet őrizheti, őket kiemelt bérezéssel toborozta tulajdona védelmére a cég.
A bontási akciót a Mahir továbbra is jogellenesnek tartja, azután is, hogy három hét késéssel kézhez kapták a Fővárosi Törvényszék végzését arról, hogy elutasítják a társaságnak a bontás megakadályozását célzó, ideiglenes intézkedés iránti kérelmét. A Fővárosi Törvényszéken hétfőn kezdődik a Fővárosi Önkormányzattal 2006-ban huszonöt évre kötött szerződés szeptemberi felmondásának érvénytelenítése miatti per. A Mahir 600 millió forintos kárbiztosítékot követel a fővárostól, ekkora kárt okozna ugyanis a főváros a 761 létesítmény elbontásával.
Az oszlopbontók kedden a Szent István-bazilikánál és a Podmaniczky utcában is kudarcot vallottak, utóbbi helyen csak megrongálniuk sikerült a Mahir Cityposter tulajdonát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!