A rendelkezés pedig nem is akárki védelmében született: a szöveg szerint „a karmelita kolostorhoz kapcsolódó személyvédelmi feladatok ellátásának biztosítása érdekében” hozták meg.
Pontosan nem tudni, a budai Várba mely minisztériumok költöznek, milyen feltételekkel, mely épületekbe, és mennyibe fog ez kerülni, ahogy azt a Magyar Nemzetben is megírtuk. Ám Lázár János még decemberben azt mondta a Hír TV szerint: „a Miniszterelnökség költözik a Várba, alapvetően a Karmelitába, erről szól a kormánydöntés. Természetesen átmeneti jelleggel, akár évtizedekre másnak is elérhetővé tesszük az épületet. A lényeg az, hogy a Sándor-palota a miniszterelnök hivatala. A mindenkori miniszterelnöki hivatal, kancellária vagy miniszterelnökség pedig a Karmelita.”
Tehát a TEK-nek most átcsoportosított összegek – egyszeri 85,7 millió és tartósan 271,4 millió – a Vs.hu szerint dologi és személyi jellegű kiadásokat jelentenek, utóbbi miatt pedig valószínűsítik, hogy 35 fővel növelik a TEK létszámát.