Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a pedagógusok tüntetése jogos, a követeléseik mellett a párt továbbra is kiáll, mert az oktatási rendszer a jelenlegi formájában nem tud választ adni a XXI. század kihívásaira. Hangsúlyozta, a Jobbik az oktatás területén is „valódi nemzeti konzultációt folytat”, ezért találkozott a héten Földesi Péterrel, a Széchenyi István Egyetem rektorával, Bardócz-Tódor Andrással, a Keresztény Pedagógus Társaság elnökével és Karlovitz János Tiborral, a Neveléstudományi Egyesület elnökével.
A megbeszéléseken arra jutottak, szükséges az alapfokú oktatás átalakítása, hogy a gyerekek újra szeressenek iskolába járni, és újra ők álljanak a közoktatás középpontjában – közölte, hozzátéve, azt is megállapították, hogy a felzárkóztatás gyakorlatilag nem működik most Magyarországon. 2008–2013 között a magyar állam 160 milliárdot költött felzárkóztatásra, miközben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma növekedett, így ez pénzkidobás – jelentette ki.
Azt mondta: a Fidesz által létrehozott Híd-program, amely arra szolgált volna, hogy a szakképzésbe vezető út legyen, „szintén zsákutca, és csődöt mondott”, mivel a programban részt vevők lemorzsolódása még magasabb arányú, mint a szakképzésben részt vevőké. A Jobbik szerint érdemi megoldást jelentene bentlakásos iskolák létrehozása azoknak a gyerekeknek, akiknek a családja az alapvető szükségleteket sem tudja kielégíteni – fűzte hozzá.