Ingyenes wifit terveznek a választási évre

2018-ra minden háztartás számára hozzáférhető lesz a szélessávú hálózat is.

MTI
2016. 04. 05. 4:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyjából két év múlva, 2018 második felétől használhatják majd a lakosok a településeken az ingyenes wifiszolgáltatást – tudta meg az újság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM).

A Digitális Jólét Program keretében most zárult le az állami és önkormányzati intézmények által biztosított nyilvános wifipontok felmérése, amelynek alapján elkészül a koncepció arra, hogy minden településen legyen legalább egy középületben és legalább egy közterületen nyilvánosan elérhető ingyenes, szélessávú, vezeték nélküli internetszolgáltatás – közölte a tárca.

Magyarországon 883 ezer háztartásban még nem érhető el nagy sebességű internetszolgáltatás. A szükséges fejlesztések egy részét a szolgáltatók piaci alapon valósítják meg, de uniós támogatásra is pályázhattak.

A 68 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő és a tízmilliárd forintos keretösszegű visszatérítendő forrásnak köszönhetően olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek biztosítják a jelenleg lefedetlen területeken a nagy sebességű hálózat kiépítését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.