A Szijjártó tárcája alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2015 március 9-én pár órával azelőtt, hogy Tarsoly Csaba bejelentette a Quaestor csődjét, kiszedett belőle 3,8 milliárdot. Az Átlátszó.hu cikkében kiemeli, hogy máig nem sikerült eloszlatni a bennfentesség gyanúját, de Szijjártóék állítják: szerencséjük volt. És nem csak nekik, többeknek is megszólalt a hatodik érzékük, és százmilliós tételeket szedtek ki.
Az Átlátszó információ szerint egész pontosa 333 ügyfél döntött amellett az ominózus napon, hogy kiszedi pénzét: milliárdos tételben egyedül az állami szerv, míg százmilliós tételben négy magánszemély, „közöttük klasszikus közszereplők nem, de figyelemre méltó sztorik akadnak”.
„Ilyen például B. G. R. esete, aki – ha csak nem jómódú névrokonáról van szó – annak ellenére helyezkedett el gépkocsivezetőként a fontos főhivatalban, hogy akkor már két éve megnyitotta vaskos értékpapírszámláját a Quaestorban. Az évek folyamán a csőd napján történt elszámolásig a brókercég mindösszesen több mit 350 millió forintot fizetett ki B. G. R.-nek.
F. úré a kereskedőház utáni második legnagyobb tétel a last minute kifizetések/kiutalások között. Ő a nyugdíj-előtakarékossági számlája terhére vett föl 414,5 millió forintot. F. I. 2008-ban kezdett félretenni idős napjaira – az évek során a bank mindösszesen csaknem egymilliárd forintot fizetett ki neki.
A K. család – alföldi vállalkozó família – négy tagjának szintén a csőd napján jutott eszébe hozzájutni a pénzéhez, négyüknek összesen 215 millióhoz. A legnagyobb összeget, 118 millió forintot K. P. vette fel közülük. A százmilliós tartományba rajtuk kívül az Sz. házaspár került összesen 160 millió forinttal a Quaestor fekete napján” – sorolja a szerencséseket a cikk.