Csúszás és furcsa tender az e-jegyeknél

Kiírás után is módosított a közbeszerzési kiíráson a Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt.

MNO
2016. 07. 12. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már tesztelni kéne az elektronikus közlekedésikártya-rendszert, amely előre megtervezi majd az utazást és megvásárolja a jegyeket is a különféle közlekedési eszközökre. A nemzeti elektronikus jegyrendszer platform kiépítésére tavaly augusztusban hirdetett tendert az NM, a tervek szerint jelenleg tesztidőszakban kéne járjon a projekt.

Csakhogy az NM sokáig egyeztetett az ajánlattevőkkel, sőt időközben módosítgatta is a tenderkiírást, majd most lezárta. Veres Mihály vezérigazgató ezt pontosításnak nevezte a Népszabadságnak nyilatkozva. „Mi ugyanis nem szállítói megoldást várunk, hanem egy magyar igényekre szabott, országos rendszer kiépítését kérjük a győztestől” – jelentette ki a cégvezető, elismerve, hogy csúszásban vannak (a lap számításai szerint durván féléves a csúszás). Szerinte jobb most tisztázni minden kérdést, mint a már működő rendszert alakítgatni.

Piaci szereplők azonban abbeli félelmükről számoltak be a lapnak, hogy a tender kiírója a neki kedves pályázó igényeire szabhatta a közbeszerzést. A tenderen egyébként négyen indultak: a Hewlett-Packard Informatikai Kft., a Delta System Kft., a T-System Magyarország Zrt., illetve az AH-NEJP Konzorcium. Nemcsak e-jegy rendszert, hanem egységes utastájékoztató rendszert is kell fejlesztenie a győztesnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.