Habony lapjában nyertek a ligetvédők

Állítólag nem vágnak ki több fát, hanem átültetik őket.

MTI
2016. 07. 14. 8:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtökön megjelent interjúban Sághi Attila azt mondta: a Liget-projekt a Városliget több mint 7000 fája közül 150-200-at érint. Úgy fogalmazott: mivel ezek javarészt sem nem öreg, sem nem értékes fák, úgy tervezték, hogy kivágják őket. A tiltakozások hatására viszont az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágnak ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetik a Ligeten belül – tette hozzá. A kapcsolódó közbeszerzést a napokban kiírják – tette hozzá.

Közölte: ha a tüntetések mögött valóban a fakivágások elleni tiltakozás állt, akkor azt tudja mondani, hogy „a tiltakozók győztek: úgy lett, ahogy akarták„. Jelezte: emögött „nincs szakmai érv, sokkal többe kerül, és sokkal több idő is”, de ha erre van igény, hajlandóak ennek megfelelni. A fák átültetéséről Sághi részletesen beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A műszaki igazgató a zöldfelület és a zöldterület fogalmával kapcsolatos kérdésre válaszolva ismertette: a zöldterület telekkönyvi kategória, nagyjából magát a közparkot jelenti. A zöldfelületet ketté kell választani – fűzte hozzá –:létezik ugyanis zöldfelület és teljes értékű zöldfelület. Utóbbinál a talaj és a kőzetréteg között nem lehet mesterséges építmény, a sima zöldfelületnél pedig közbeiktattak valamilyen műtárgyat.

A vita szerinte „parttalan, mert a Városliget mindenképpen jól jár: a Liget-projekttel a teljes értékű zöldfelület 57,1 százalékról 61-re nő, míg a zöldfelület 60-ról 65 százalékra”.

A Városligetben a múlt héten történt eseményekről azt mondta: látja, hogy a Liget-projektnek vannak ellenzői, de „mintha nem tudnák pontosan, hogy mi ellen is tiltakoznak”. Hozzátette: ez részben az ő hibájuk, mert a tájékozatlanság a tájékoztatás hiányosságaira is visszavezethető.

Sághi Attila beszélt a biztonsági emberek szerepéről is: úgy fogalmazott, „a projekttől idegennek és szükségtelennek„ tartják ezt a fokú őrzést, de „a tiltakozás minősége ezt kívánta meg”. Szavai szerint voltak hibák, de az őrző-védők „alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül”. Közölte azt is: a biztonsági őrök tömeges jelenléte a napokban megszűnik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.