PM: „Fideszes új oligarchák híztak” az adófizetők pénzén

A párt azt kéri, a Szerencsejáték Zrt. nyereségalapjából támogassák a fiatal vállalkozókat.

MTI
2016. 07. 12. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt elnökségi tagja keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elszomorítónak nevezte, hogy miközben „a futballválogatott fantasztikus sikereket ért el” a franciaországi EB-n, addig „fideszes új oligarchák híztak” a magyar adófizetők pénzén. Barabás Richárd arra hívta fel a figyelmet, hogy a Margitszigeti Atlétikai Centrumban is kivetítőn lehetett követni a mérkőzéseket, és ezt a rendezvényt Kuna Tibor Trinity Communications nevű cége szervezte. Szavai szerint ezzel az üzletember „350 millió forintot kaszált”, ugyanis cége több mint 370 millió forint marketingtámogatást kapott, többek között a Magyar Villamos Művektől és a Szerencsejáték Zrt.-től, miközben körülbelül húszmillió forintot kellett fizetnie a fővárosnak bérleti díjként.

Barabás Richárd elmondta: a 350 millió forintos alappal lehetőséget szeretnének adni a fiatal magyar vállalkozóknak arra, hogy a jövőben ők is hasonló, sporteseményekhez kapcsolódó közösségi rendezvényeket szervezhessenek. Egyúttal arra kérte Seszták Miklóst, vizsgálja ki, hogy jogszerűek voltak-e az állami vállalatok által Kuna Tibor cégének juttatott támogatások.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.