Visszaállítaná a határőrséget az LMP

Nem lehet tovább terhelni a rendőrséget – hívta fel a figyelmet Gerstmár Ferenc.

MTI
2016. 07. 13. 9:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt rendészeti szakszóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: Magyarországon a menekültügyi eljárások kiüresedtek, szinte lehetetlen menedékjogot kapni, ami magával hozta az embercsempészet felélénkülését is.

A politikus, aki az alapvető emberi jogi normák betartására szólított fel a menekültügyi eljárások során, azt várja a kormánytól: törekedjen a közös európai megoldás elfogadására, a probléma egységes kezelésére.

Gerstmár Ferenc a határvédelemben is ezt tartotta szükségesnek, megvalósulásáig azonban regionális együttműködést sürgetett. Bírálta a múlt hét óta alkalmazott, mélységi határellenőrzésről szóló törvényt.

Az Európai Parlament megszavazta az európai uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) és a nemzeti hatóságok erőiből összeállítandó uniós határőrizeti szerv létrehozására vonatkozó határozatot – jelentette be közleményben az uniós parlament július 6-án.

A hét elején jelentették be, hogy Lengyelország újabb kontingenst küld Magyarország határvédelmének támogatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.